Sophie Dupont az a bizonyos portréfestő lánya. Fiatal, reményekkel teli és nagyon naiv. Ami manapság már nyilván nem okozna gondot, a múlt században igen nagy problémát jelentett, hogy szerelembe gabalyodik egy festőtanonccal. Így történik ez ebben a történetben is, nem kis lavinát indítva el.

Helyzete olyan kilátástalanná válik felelőtlenségük miatt, hogy szokatlan módon döntenie kell két férfi között. Ő elfogadja a fent említett férfi bátyjának a felajánlását, miszerint feleségül veszi őt. De mi sülhet ki ebből? Egy életen keresztül szerelem nélkül, könyörületből együtt élni valakivel? Rettegni attól, hogy mikor kéri a jussát? Sophie maga sem tudja, hogy megmenekült-e vagy éppenséggel most futott bele a legszörnyűbb helyzetbe, ami csak adódhatott.

Férje, Stephen ​​Overtree százados a kezdetektől próbál a lánnyal barátságos hangot megütni, de a bizalom csak nem akar megjönni. A család sem túlságosan segítőkész, tényleg csak valami csodában bízhatnak. Mert mindketten bíznak valamiben, de hogy ez a két vágy találkozik-e, tisztázatlan.

Aztán megérkezik a szeretett férfi, és kitör a botrány! A lánynak pedig választania kell.

George Sand (alias Amandine Aurore Lucile Dupin, Párizs, 1804. július 1.–1876. június 8.) francia írónő életrajzát tartalmazza a Regényes történelem sorozat újabb tagja.

Nem egy egyszerű élettörténetről van szó. Mint ahogyan sosem volt egyszerű a pár száz évvel ezelőtt élt, a társadalommal szemben haladó nőknek. Mindegyiküknek ki kellett taposniuk a maguk járatlan útját, meg kellett küzdeniük folyamatosan az elutasítással, ítélkezéssel. A kényszer, hogy megfeleljenek bizonyos normáknak, még nagyobb erővel vértezi fel ezeket az asszonyokat, és még inkább rátesznek egy lapáttal. Ha már lúd, legyen kövér!

Már Aurore gyermekkora sem egyszerű. Szülei kapcsolata úgymond botrányos, ám a szerelem győz, így ellenállásuk a "rosszakarókkal" szemben meghozza gyümölcsét, köztük Aurore-t. Szülei mérhetetlen szeretetének is köszönhetően egy igazi életvidám kislány válik belőle, amit hamar megtör az élet. Édesapja hirtelen halála, utána anyja összeomlása nem teszi könnyűvé életének további alakulását.

Az hamar kiderül, hogy remek írói vénával van megáldva, de nőként ezt az álmot nehéz megvalósítania. Egy korai állásajánlata is arra sarkallja, hogy öltsön álruhát, férfiként mutatkozzon, így hatékonyabban érheti el a céljait. Később már az álnév is természetes, és persze, hogy ez is férfinév.

Ezek talán nem is voltak véletlenek, hiszen személyisége, nem egyértelmű nemi identitása is valahol már korábban előrejelezte, hogy számára ez az út járható, ez vezethet sikerre, és nem végső soron a boldogsághoz, amelyet élete végégig hajszolt.

Írói karrierje nagyon gyorsan berobban, nem is kétséges a tehetsége, szerelmi élete viszont viharos, bonyolult, sokszor érthetetlen még saját maga számára is.

Rossz házasságkötés után, néhol férfiak, néhol nők jönnek-mennek az életében, sokszor szinte válogatás nélkül.

Műveire nagy hatással volt Balzac és Gustave Planche. Önálló gondolatai életre kelnek, elismert kritikusok nyilatkoznak róla, méltatva munkáit. Kiáll a nők egyenjogúsága mellett, ez később könnyebbé teszi a procedúrát a férjétől való elválást illetően is.

Ahogy a fülszövegből is kiderül, szoros barátságot ápolt Gustave Flaubert-rel, Liszt Ferenccel, szeretői között tudhatta Alfred Musset-t és Frédéric Chopint is. Utóbbi szinte halálig vele volt, de egy újabb családi viszály pont a halála előtt elszakította őket. Nem kétséges, hogy a nagy zeneszerző művei közül sokat maga Sand ihletett.

A könyv rendkívül olvasmányos, érdekfeszítő. Az már csak egyéni szocprobléma, hogy rém unszimpatikussá sikerült nekem az írónő ábrázolása. Ugyanakkor ehhez az is hozzátartozik, hogy tisztában vagyok vele, hogy korszakalkotó emberekről van szó, akiknek egyáltalán nem lehetett könnyű - mint ahogy fent is említettem - kitaposni ezeket a járatlan utakat, megteremteni a saját maguk álmait, amit addig más még csak elképzelni sem mert. Úgyhogy könnyű így a 21. századból szimpátiáról, unszimpátiáról beszélni.

George Sand ismertebb művei közé tartozik az Indiana, a Lélia, A kis Fadette, a Consuelo, a Rudolstadt grófné és a Mauprat is.

"Így hát mit mondjunk minderről? Rólam és a szenvedélyeimről, meg aki voltam, a nagy szerelmeimről és a szerelmi csalódásaimról, az írásműveimről, a politikai meggyőződésemről? És mit mondjunk a rólam elharsogott ítéletekről, a viselkedésem okait és céljait kutató végtelen kérdésekről? Végül is csak egyetlen válasz lehetséges minden kérdésre, akár fröcsögve, akár szelíd érdeklődéssel teszik fel azt: én én voltam."

802-be repít minket vissza Husemann, amikor a frank és szaracén harcosok vívják csatájukat. Ezek a harcok kíméletlenek (melyik nem az?), résztvevői számára nem létezik kegyelem.

Az arabok megtámadják a Frank Birodalmat, és amit csak érnek, elpusztítanak. Legyen az város, falu, kolostor. Az emberéletről nem is beszélve.

A zsidó Isaak, Nagy Károly követe éppen a bagdadi kalifától érkezik vissza négy arab harcossal. Az úti cél a lehetséges békekötés volt. A követség egy elefántot és egy időmérő szerkezetet hoz magával, amolyan "békepipaként".

A párhuzamosan futó szálon megismerkedhetünk Thankmarral, a rabszolgával is, aki társadalmi helyzete ellenére is igen nagy bátorsággal lett megáldva. Ez a bátorság jól is jön neki, a szerencse melléáll, így a karavánhoz tud csatlakozni, amely eljuttatja a nemes ajándékokat a címzetthez.

A szálak nagyon-nagyon összekavarodnak, és a vége az, hogy mindenki az arabok elől menekül, miközben a nemes célt is próbálják szem előtt tartani.

Két birodalom próbál összecsapni, létük, fennmaradásuk a tét. És a jól ismert költői kérdés: létezhet-e béke a muszlimok-zsidók-keresztények háromszögében?

A General Press Kiadó Regényes történelem című sorozatának egy újabb tagja ez a könyv. Érdemes a sorozat többi kötetét is kézbe venni, hiszen amellett, hogy érdekesek, olvasmányosak, valós történelmi alapokra is épülnek.

De jó is volt belemerülni a reformáció kellős közepén játszódó történetbe.

Wittenbergben járunk, ahol nem kisebb hírességek élnek, mint Martin Luther, annak felesége, Katharina von Bora, I. János Frigyes, annak felesége Klevei Szibilla, Melanchthon és Lucas Cranach.

A történet elmeséli nekünk, hogyan születhetett a híres festmény, amely a címoldalt is borítja. Szerintem senki nem képzelt volna mögé olyan izgalmas eseményeket, amelyek megelőzték a létrejöttét. Még akkor is, ha nagy része fikció.

Először két, a zárdát elhagyó apácát ismerhetünk meg, Susanne és Bini személyében. Miután kolostoruk bezárt, az utcát járják, és számukra is elítélendő módon próbálnak élelemhez jutni. Egyértelmű, hogy óriási veszélynek vannak kitéve egyedülálló nőként, de nincs más választásuk. A rablások, az erőszak mindennaposak, ha egyáltalán túlélik a természet kívánta alapvető dolgok hiányát.

Egy szerencsétlen véletlen folytán találkoznak össze Jannal, aki először bár börtönbe záratná őket, később megenyhül és segítségükre lesz.

Jan nem más, mint a kor egyik legnagyobb festőjének, Lucas Cranachnak a mesterlegénye. Közösen szereznek a két nőnek szállást és munkát Luther házában. Katharina, annak felesége szeretettel fogadja őket, nagyon hamar szinte baráti viszony alakul ki köztük.

Mindeközben a híres festő egy titokzatos felkérést kap a három grácia elkészítésére. Feltételeket is szab az árnyékban rejtőzködő megbízó. Meghatározza, hogy kik legyenek a modellek, ettől a festő nem térhet el. A kérés egyenlő a lehetetlennel, szinte biztos, hogy a három kiszemelt modell közül egyik sem fogja vállalni akár rangja, akár elvei, akár életkörülményei miatt.

Cranach elfoglaltságai miatt a nők behálózását Janra bízza, tekintve, hogy egyébként is remekül ért a nők nyelvén. :) Ő maga sem tudja, mibe vágta a fejszéjét, és milyen folyamatokat indított el az egész sejtelmes megbízatás.

Jelentem, a mű elkészült, megtekinthető a Louvre-ban. Hogy mi a történet folytatása? A részletekért lapozzon mindenki bele a könyvbe. :D

A szereplőket (már amelyiket) hamar megkedveltem, és tényleg nagyon élveztem elmerülni a múltban.

Klassz kis könyv, átszőve szerelmi szálakkal, kellő titokzatossággal, jó kis krimivonallal, és hű történelmi ábrázolással.

És most már mi is... Döbbenetes volt a kezemben tartani egy 21. századi nyomdában kinyomtatott, frissen illatozó könyvet, miközben a könyvnyomtatás kezdeteiről olvasok.

Annak idején a szakdolgozatomat is hasonló témában írtam, csak magyar vonatkozásban, és emlékszem, ahogy egyre mélyebben ástam magam a témában, utána teljesen más szemmel néztem a kézben tartott könyveimre. Olyan természetesnek tűnik leemelnünk a polcról egy kötetet, miközben elődeink szinte az életüket adták azért, hogy ma itt most ilyen profi nyomtatványokat vehessünk kézbe.

1450-et írunk, amikor is Peter Schöffer, a könyvmásoló olyan lehetőséget kap, amely egyszer adódik egy életben. Könyvmásolóként felfelé ível a karrierje, így Párizsban képeztetheti tovább magát. Álmai egy pillanat alatt szállnak el, amikor apja utasítására ott kell maradnia Mainzban. Inasként kell dolgoznia egy koszos műhelyben Gutenbergnek. A könyvektől ugyan nem állnak messze, de egy teljesen új, a sokszorosítást forradalmasító, szigorúan titkos eljárásról van szó. Kölcsönös egymásrautaltságról, függésről van szó, így Peter kénytelen engedelmeskedni mostohaapjának, akinek tartozik ennyi tisztelettel, bármennyire is megszakad a szíve az elszalasztott lehetőségek miatt.

Hamar kiderül, hogy Gutenberg mellett dolgozni rendkívül eklektikus, sokszor már a szélhámosság jelzője illik inkább rá. A mester hite és elszántsága mégis felpezsdíti a műhely életét, az ott dolgozók is mindannyian elkezdik látni azt a csodát, amit a mester hosszú időn át próbált elébük vetíteni, de ők csak a piszkos ólmot, a tintát, a hőséget érzékelték sokáig. Egyre inkább rájönnek, hogy a világ meg fog változni a kezük munkája által, ennek tudatában pedig egyre nagyobb erőre tesznek szert. Szükségük is van rá, hiszen Mainzot érseki átok sújtja és ez merőben megváltoztatja mindenki életét. Kibékíthetetlen ellentét van az érsek és a polgárok között, az addigi kiváltságok mind visszavonásra kerültek.

A kezdeti menekülési kényszer Peterben egyre inkább alábbhagy, szkepticizmusa leomlófélben, és már őt is csak az a fantasztikus dolog éltetni, ami ennek a bolond öregembernek a szeméből sugárzik.

Bár először megrémültem, hogy valami száraz történelmi irományt fogok forgatni a kezeim között, de már az első oldalaktól kezdve beszippantott, teljesen átjárt az az izgalom, amit ezek az emberek ott a piszkos műhelyben átélhettek egy csapatként, mindenki a közös célt tartva szem előtt.

Jelentem, a karizmaim megerősödtek, míg kiolvastam ezt a nem kis darab könyvet, de azért egy nagyon szép, igényes kiadással küzdöttem. :-)

Lévi András története ez, meg persze családjáé, barátaié, de mindvégig ő van a főszerepben. Már a nevéből is adódik, hogy egy zsidó fiatalemberről van szó, aki a 30-as évek Párizsába érkezik ösztöndíjjal kezdő építészhallgatóként. Anyagi nehézségei ellenére viszonylag hamar feltalálja magát, beilleszkedik új környezetébe, bár a családja folyvást, elemi erővel hiányzik neki, hiszen szüleit és két fiútestvért, Mátyást és Tibort hagyta otthon, akik mindannyian nagyon összetartóak.

Az egyetemi tanulmányaival nagyon jól halad, megkap minden elismerést, így nem nagyon van a láthatáron akadálya annak, hogy sikeres építész váljon belőle. Elvileg Európában már forr a helyzet, Párizsban mégis nagyon apró riasztó jelek lelhetők fel. Ráadásul a szerelem is hamar beköszönt a fiúnál, hiszen egy vendégségbe invitálják, ahol a háziak leányát "ajánlgatják" számára, de hiába minden igyekezet, annak anyjával, a szintén magyar származású balett táncosnővel, Klárával lobban fel a láng.

Amikor 2 év múlva lejár András vízuma, sürgősen haza kell térnie Magyarországra, ahonnan vissza már nem tud térni a kialakult helyzet miatt. Behívják munkaszolgálatba, és innentől elkezdődik az életéért és a családjáért való küzdelem.

Gondolkodtam, hogy az írónőt mi ihlette e regény megírására, honnan tudhat Ő a hajdú tájon termő tűzcsalán csípéséről? Annyira személyesnek éreztem az egész regényt, ráadásul akkora szeretettel megírva, emiatt merült fel bennem a kérdés, hogy született meg ez a könyv. Ahogy olvasgattam az írónőről, mert tényleg nem tudtam róla semmit, kiderült, hogy bár amerikai, de nagyszülei magyarok, úgyhogy a gyökerek elég erősek. Ráadásul a főszereplőt saját nagyapjáról formálta meg. Így már érthetőbb volt az inspiráció. Ráadásul mindig örülök, ha foglalkoznak a témával, ebből sosem lehet elég!

De! Azért vegyes érzéseim voltak a könyvvel. Kétféle módon érzek. Egyrészt nagyon foglalkoztatott a történet, másrészt néha-néha meg is akadtam bizonyos dolgok miatt. Az első a szerelmi szál volt, amely miatt néhol már nagyon csömöröm volt. Kisebb túlkapások is akadtak szerintem, például amely eset miatt Klárának menekülnie kellett Magyarországról, na, az bármennyire is nehéz volt a helyzet az országban, kicsit túlzásnak tűnt. A másik problémám a könyvvel a fordítás volt. Előfordultak rém bugyuta mondatok, amiket sokszor még értelmezni sem tudtam, ezt nagyon sajnáltam. Látszik az alapos munka a könyvön, mégis éreztem, láttam egy-két helyen pontatlanságokat. Összességében nagyon érdekelt az Orringer családja által ihletett történet mindvégig, faltam a lapokat, de azért lehet, hogy itt is lehetett volna picit kevesebb, mégis több...

Be kell valljam, évek óta gondjaim voltak a borítóval. Utólag láttam, hogy szinte mindenkinek. Azt sem tudtam, hogy ez egy Allende könyv, mert mindig továbbléptem a könyvtől, bárhol voltam. Mostanában Allende-heteket tartottam, a cél pedig a teljes életmű "elfogyasztása", így nem maradt más hátra, félre kellett tennem minden prűdségemet, ráadásul már az is egyértelművé vált, hogy nem pornóról van szó. Nem bántam meg, egyáltalán nem! De azért a borító és én továbbra sem barátkoztunk meg. :D

Allende női karakterei belőlem jóféle irigységet váltanak ki. Talán helyesebb, ha azt mondom, hogy abszolút megfelelőek arra, hogy példaképpé váljanak. Nagyon szeretnék én is olyan erős, kitartó, bátor, ám mégis nagyon nőies személy lenni, amilyenek az általa megformált NŐK.

Mostanában mindig azzá akarok válni, akikről, amikről olvasok. Előfordult az elmúlt 1-2 hónap alatt, hogy az orvosira akartam jelentkezni, aztán aranyásó felszerelést akartam vásárolni, most viszont nem cserélnék a főszereplővel. Illetve azért a jellemének erősségeit átvenném szívesen.

Inés Suárez egy nagyon szegény spanyol varrólány, aki viszonylag hirtelen megy férjhez egy vérbeli macsóhoz, akivel kapcsolatuk erotikától túlfűtött, szenvedélyes, ám nagyon rövid, hiszen a férj messzi földre távozik a gyors meggazdagodás reményében. Inés hamarosan a nyomába ered felkutatni pernahajder urát, ám útközben összetalálkozik Pedro de Valdiviával, akivel hatalmas szerelemre lobbannak egymás iránt. Ráadásul férje vélt vagy valós halálhíre is eljut Inéshez, és ez neki éppen elegendő ahhoz, hogy egy új, mindent elsöprő kapcsolatba belevágjon.

A férfi nem kisebb dologra szánta el magát, mint Chile meghódítására. A nő természetesen követi, és elkezdődnek a kalandok az életében, amire mindig is vágyott. A történetben összecsap a spanyol szellemiség a civilizálatlan indián életvitellel, és ez a harc évtizedeken át elkíséri őket. A kitartás, az álmok megvalósítása utáni vágy mindkét oldalról tiszteletre és irigylésre méltó. A harc nagyon kíméletlen, szintúgy a gyilkosságok, bosszúállás módja is, az emberáldozatok száma pedig nem mérhető. Néhol nagyokat kellett nyelnem, hogy tovább tudjak lendülni. De fontos volt megérteni, hogy egy ország jövőjéről van szó. Santiago, Chile mai fővárosa a szemünk előtt épül fel, elsősorban ennek a két embernek köszönhetően.

Inés meséli el nekünk a történetet, egészen a haláláig, hiszen abban is együtt lehetünk vele. Valós személyről van szó, akinek életéről itt bővebb információ található. Csábító külseje, kitartása, férfi jellemmel vetekedő ereje sok bajt hozott a fejére, ugyanakkor ennek köszönhetően lett az, aki! Történelmi regény, nagyon megalapozott, valós adatokkal, tényekkel, az írónő fantáziájával körülölelve, ami Allende rajongóknak nyilván kecsegtetően jó hír. Nem lányregény, viszont nem kevesebb, mint jellemformáló a történet.

Mióta Rómában jártam, kiéhezve veszek kézbe minden erről szóló munkát, legyen az útleírás vagy a mai korban játszódó-, illetve történelmi regény. Az utóbbi tekintetében még Saylor hatását is nagyon érzem magamon, mivel nagy kedvenc, falom a műveit, és elmondhatom, hogy színvonalban nem lehet nagy különbségeket tenni, és persze nem is érdemes. Első kötetesnek gondoltam Scottot, de tévedtem. Abszolút érezhető volt, hogy krimikkel kezdett, mert nagyon sokszor megcsapott a krimi szele is, azaz tele volt izgalommal, körömrágós résszel.

A történet filmkockaszerűen zajlott előttem, és nem csodálnám, ha rácsapna Hollywood, szuper alapanyag szerintem. Többször is kifejtettem már, hogy nem rajongok a történelemért, viszont az olyan dolgokért (jelen esetben könyvekért), amelyek megszerettetik velem, fogyaszthatóvá teszik, azokért nagyon is! Volt itt minden. Szerelem, ármány, vallás, árulás, misztikum, történelem, és mint már említettem, sok izgalom.

Bár Néró árnyékában, a Római Birodalomban történnek az események, Kr. után 64-ben, mégsem annyira az uralkodó, illetve a politikai álláspontok kerülnek előtérbe, hanem inkább a szereplők élete, egymásra hatása, egyszóval az emberi kapcsolatok.

Róma lángba borulása most valami teljesen más megvilágításba került. Hiszen ez áll mindennek a középpontjában. Sebastos Abdes Pantera, Seneca egykori kémhálózatának legjobb kémje az, akire a feladatot bízzák, derítse ki, mik a jóslat hiányzó részletei, amelyek Róma leégésével kapcsolatosak, ráadásul a hiányzó részletek pont a lényeget, a tragédia időpontját mondanák meg. Kisebb csapatot gyűjt maga köré, akik jelleme fantasztikusan jól ki van dolgozva a könyvben, és egyik sem jelentéktelenebb a másiknál. Ők segítenek neki a veszélyes megbízatás végrehajtásában. Pantera Néró védelme alatt is áll egyben, élvezi az őrült császár kegyeit, ami ugye nem feltétlenül jelent jót.

Az időpont tudásának birtoklása több szempontból lehet fontos, hiszen kérdés, kinek és milyen érdekből áll ezt az információt megszerezni. Van aki meg akarja védeni ettől a katasztrófától az örök várost, van aki viszont pont a jóslat pontos beteljesítése végett küzd élete árán is a tudásért.

Szembesülhetünk az akkori Római Birodalom mindennapjaival, az emberi élet törékenységével, értéktelenségével, és én ismét döbbenten álltam a kegyetlenség határtalansága előtt.

Érdekes volt, hogy Néró őrültsége ebben a könyvben viszonylag enyhe módon volt ábrázolva, még azt is mondhatnám, hogy egész konszolidált uralkodónak tűnhetett volna, ha tényleg nem lennénk elárasztva információval megbomlott elméjéről.

A kötetről még annyit, hogy gyönyörű, keménytáblás kiadás, nagyon kellemes volt olvasni a terjedelmes mennyiség ellenére is. Én izgatottan várom a folytatást!

Nem is tudom, mit írjak erről a könyvről. Az érzelmeimet, amik felhalmozódtak olvasás közben, biztos nem merem és most nem is akarom kiadni, mert akkor itt nem marad kő kövön. Nem tudom, hogy az gond-e, amikor valaki (adott esetben én) totálisan beleéli magát egy történetbe. Illetve persze, hogy nem gond. Pontosítanék. Amikor ilyen jellegű szörnyűségbe éli bele magát az ember, az jó vajon? Mert nekem szörnyű volt! Nem tudtam elvonatkoztatni, folyamatosan magam előtt láttam, ahogy elszakítják tőlem a gyermekeimet... Jó, itt be is fejezem! :-(


A Téli Kerékpárstadionba terelik őket, ahol napokig reménykednek, hogy az állapot átmeneti. Ahogy telnek a napok, szép lassan jönnek rá, hogy reményük illúzió, senkit sem fognak elengedni, sőt, először az apákat szakítják el családjuktól, később a gyermekeket is édesanyjuktól. Addigi reményeik ellenére különböző lágerekbe küldik őket, ahol mint az állatokat, leöldösik őket.

2002. Párizs. Julia Jarmond egy amerikai újságírónő, aki látszólagos békében él családjával. A béke tényleg csak látszólagos, mert sejteni lehet, hogy valami nincs rendben, kívülről viszont szuper minden. Talán az amerikai-francia habitusbeli eltérés okozza? Hiszen a férj francia, és hát ott van a teljes család is a háttérben. Ki tudja?

Julia megbízást kap, hogy írjon egy cikket a 60 évvel azelőtti szörnyű tragédiáról. Furcsa a helyzet, mert bármerre indul el a témában, falakba ütközik, az emberek szinte nem is ismerik a történelmi tényeket. Vagy csak szégyenkeznek elődeik nevében is? 60 év eltelt és ennyi idő után is mélységes titok övezi a témát. Persze kutat tovább, nem adja fel, és ahogy a tények szép lassan a szeme elé tárulnak, úgy omlik össze folyamatosan ott legbelül. Az pedig még egy lapáttal rátesz a dolgokra, hogy kiderül, férje családja is súlyos titkok birtokában van.

És vajon hogy kapcsolódik össze Julia és Sarah útja? Merthogy szinte elkerülhetetlen, hogy Julia életének ne legyen továbbá része Sarah története, hiszen a cikk írása, a kutatás folyamata alatt soha nem tudta kikerülni a Sarahval történt eseményeket. Érdekes volt végigkísérni a Juliában végbemenő változásokat is. Az írónő a helyzet szörnyűsége fényében is hihetetlen finomsággal, ennek ellenére kellően érzékletesen ismertetett meg a történtekkel.

Sajnos a téma a mai napig nem hagy érintetlenül érzelmileg. Hála az égnek, hogy folyamatosan foglalkoznak vele, hátha egyszer mindenki megérti, elhiszi, mi történt Európában. Nem hinném, hogy elcsépelt lenne a történelem ezen részével foglalkozni...

Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak tudatában élénken él. Az ő történetét ha nem tévedek, kimerítette már a filmipar és az irodalom is, de a családi hátteréről, szoros rokoni kapcsolatairól nem sok szó esett. Legalábbis azok életéről nem. Voltak leánytestvérei is, ezek közül a legkisebb és legkedvesebbként emlegetett Sophie. Ebben a könyvben, ahogy azt a címe is elárulja, az ő története, életrajza olvasható, sok esetben nem feltétlenül követve a történelmi hitelességet.

Sissi a legkisebb leánygyermek. Lázad, minden elvárásnak ellene áll, társadalmi helyzete ellenére bőszen próbálja a saját határait feszegetni. Mindemellett életvidám jelleme felvidítja környezetét, külleme pedig kérők számtalan példányát sorakoztatja fel a szülők előtt. Ám őt inkább a kalandok, kihívások érdeklik, szívét sem királyi udvarokból származó jelölt rabolja el, "csak" egy egyszerű müncheni fotográfus, Edgar lopja el.

Eközben szülei igencsak sürgetik Sophie házasságát, természetesen nem a fent említett úrral. Gyermekkori barátja, II. Lajos, Bajorország királya siet segítségére a leánynak, akivel igencsak rokonlelkek. Szülei nagy örömére Lajos eljegyzi Sophiet, hiszen királyi esküvőről még csak álmodni sem mertek, illetve inkább csak azt. A lány pedig ettől a jegyességtől/házasságtól reméli szabadságát, szabad utat engedve Edgarral folytatott szerelmének.

A sors viszont nem ilyen kegyes hozzájuk. Lajos nem tudja legyőzni valószínűsíthető homoszexualitását, Sophie is inkább Edgar hitveseként képzeli el magát. A jegyesség felbontása mellett döntenek, viszonyuk a királlyal viharossá válik. És akkor felbukkan egy újabb kérő, Ferdinánd, akitől a lány undorodik, viszolyog. Eleinte, sőt sokszor később is valóban visszataszítóan viselkedik a férfi, később viszont voltak mozzanatok, amikor szimpátiám kifejezetten felé irányult.

Itt már igencsak kalandossá válik a történet, izgulhatunk, hogy beteljesedhet-e a két szerelmes boldogsága?

Ez egy történelmi regény, de abszolút olvasmányos, olvasható formában.

A regényben megelevenedett előttem egy család sorsán keresztül a XIX. és XX. századi magyar történelem az 1956-os forradalmat követő évekig. Leginkább három nő élete volt a középpontban, de minden Ilona, az állomásfőnök leányának születésétől indul. Már világrajövetele is előrevetíti boldogtalan életét. Illetve ki hogy fogja fel. Ő maga nem így látja.

Három generáció, három életút. Sok közük egymáshoz a vérségi kapcsolaton kívül nem nagyon van.

Ilona már gyermekkorában úgy érzi, hogy ő kiválasztatott valami nagy dologra, ő más mint a testvérei, más mint a többiek. Elmondható, hogy ő maga nem érezte egyáltalán szomorúnak a sorsát.

Leánya, Zita a húszas évek fiatal és mindenképpen lázadó generációját testesíti meg. Őt zártam a szívembe a leginkább. Annyira segítettem volna neki anyja helyett. A dühöm leginkább szikrákat hányt. Sokszor tűnik úgy, hogy megtalálja a boldogságát, hiszen az érzelmileg rendkívül irányítható lány egy jó szóért odaadja mindenét. Sajnos arra képtelen, hogy a fától meglássa az erdőt...

Gyermeke, Éva már jobban megtalálja helyét a világban. A regény színpompás, csillogó eseménydús korszakot ábrázol. Az olvasó nagyon sokféleképpen érzékelheti a Ferenc József császár korabeli Bécs, Budapest, Berlin, Szentpétervár városát. Elvezet bennünket a második világháború alatti Amerikába, s végül vissza a háború által megszabdalt Európába. A magyar származású író legsikeresebb könyve, a huszadik század epikájának egyik mesterműve.

Magyarország és Európa történelmét nagyon részletesen mutatja be a szerző a három generáció három asszonyának életén keresztül.

Ilona személyisége mindvégig nagyon vitatott volt előttem. Leginkább nem volt szimpatikus. Gondolkodtam, hogy vajon gond-e, hogy mindenképpen anyaként vizslattam az emberekhez, dolgokhoz való hozzáállását. Nem tudom, de mindegy, mert nem is ment volna másként. Egyszóval anyaként én el nem tudnám képzelni, hogy úgy reagáljak dolgokra, ahogyan Ilona, még a kor adott társadalmi elvárásai ellenére sem.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Terjedelme ellenére nagyon gyorsan faltam.

Hans Habe, alias Békessy János 1920-ban került családjával Bécsbe. 1929-től újságíróként dolgozik, itt használja először a Habe nevet. Bécsből tudósít magyar lapoknak, de Budapestre is gyakran visszatér. 38 regénye jelent meg, legtöbbje világnyelvre is lefordítva.

4,5/5

Fordította: Heinisch Mónika
474 oldal

1837. Egy kislány az édesapjával teljes izgalomban, egy pisszenés nélkül várja, hogy kinyíljon a ritkaságszámba menő tavirózsa. Egyébként pedig életük a kertészkedés...

Emily Paxtonnak gondtalanul telnek a gyermekévei. Apja egyetlen szemefényeként fürdik annak szinte teljes figyelemében. Az imádat egymás iránt kölcsönös, ráadásul Emily apjának teljes értékű munkatársa is, aki a devonshire-i uradalom megbecsült kertésze.

Emily meglehetősen érett mivolta ellenére azért benne van mindenféle mókában. Barátsága Victorral, akit cselédként alkalmaznak, meglehetősen szoros, együtt vesznek részt számtalan csínytevésben. Azt nem is sejtik, hogy jó pár év elteltével hatalmas szerelem bontakozik ki kettejük között.

Eközben London gőzerővel készülődik a közelgő világkiállításra. Emily a Kristálypalota megtervezésében segédkezik apjának, amely otthont adna a rendezvénynek.

Az író a könyvben igen erősen állítja szembe a nyomort, a szegénységet a pompával, csillogással, mint ahogyan ez az 1800-as évekbeli Londonra igencsak jellemző is volt. Szemünk elé idézi a munkásosztály és a befektetők állandó harcát.

Ez a számos valós történelmi adatot tartalmazó könyv egy picit hosszúra sikeredett számomra. A jellemek sem voltak olyan túlontúl kidolgozva. A végén már kissé türelmetlen voltam a kimenetelt illetően, amely nem szűkölködik izgalomban.

Mark Logue nagyapja, Lionel Logue naplójegyzetei és archív dokumentumai alapján szedte össze a könyv alapjául szolgáló részleteket.

Igazából Logue életrajzi adatain keresztül ismerhetjük meg VI. György életét, kihegyezve a történetet a beszédproblémájára.

Nem megszokott módon kapunk betekintést a nagyon zárt angol királyi életbe. Érdekes volt ebből az aspektusból is figyelni a történetet, bár nem erről szólt.

Mivel VIII. Edward fordulatos szerelmi élete miatt lemond a trónról, Bertie (később VI. György) bármennyire is akarja, nem tudja elkerülni a trónra kerülést. Leginkább beszédhibája miatt ágál a trón ellen. Meg nem is az a szereplőfajta ember.

Gyerekkoráig nyúlik vissza ez a nem kis kellemetlenség. Megnehezíti a mindennapjait, a társkeresés sem történik egyszerűen az életében. Nyilvánvalóan tele van komplexusokkal és ez a nyilvánosság előtt nem könnyíti meg a dolgát, sőt. Az orvosok egyértelműen lelki eredetűnek vélik beszédhibáját. Lionel Logue az, aki először mondja azt, hogy csupán "csak" beszédtechnikai javításokra van szükség. Sok gyakorlással, kitartással segíteni tud neki. Logue visszaemlékezésében kitér arra, hogy soha szorgalmasabb páciense nem volt.

Nem mindennapi kapcsolat alakul ki a két férfi között. Ez talán annak is köszönhető, hogy Logue rögtön az első találkozás előtt leszögezi, hogy csak és kizárólag a rendelőjében találkozhatnak, hogy amennyire csak lehet, az emberi egyenrangúság megmaradjon. Természetesen a tisztelet - főként, miután Bertie király lesz - mindenképpen kialakul, megtiszteltetésnek érzi, hogy némiképp részese a királyi udvarnak. Az ausztrál Loguenak a király szolgálata meghatározza egész életét, munkásságára is befolyással van, hiszen az elismerés nem kerüli el.

Lionel Logue és VI. György nem mindennapi kapcsolatának izgalmas története ez. Számomra nagyon megrendítő volt a bizalom, később barátság kialakulása köztük.

Hűha!!! Ez aztán nagyon jól esett a lelkemnek! Rég éreztem ekkora megelégedést egy könyv elolvasása után.

Kortársaim, ismerőseim körében - nem igazán érthető okokból - azt tapasztalom, hogy nagyon el van hanyagolva, feledve a klasszikus magyar irodalom. Ez a hiányosság az én életemben is jelen van. Nem is értem, hogy miért!? Az biztos, hogy ezentúl másként lesz.

Mikszáth valami olyan fondorlatossággal, profizmussal rakja egymás mellé a szavakat, mondatokat, hogy csak győzzük nyomon követni a történéseket, és törölgetni arcunkról a könnyeket a nevetéstől. Merthogy nem csak írni tud nagyon-nagyon jól, de humorból sem szűkölködnek sorai, anekdotái ott ütnek, ahol kell.

Milyen szép is az élet, hiszen Buttler János Sárospatakról Bornócra igyekezvén megpillantja élete szerelmét, Piroskát. Minden a rendes kerékvágásban halad, annak rendje és módja szerint megkéri a leány kezét, aki igent is mond, megtörténik az eljegyzés.

Na itt jön a bibi, mivel Dőry báró lányának, Máriának nem kívánt terhességét valahogy el kell tusolni. A lány apja jó nagy ármánykodással, fondorlattal csapdába ejti Buttler Jánost, akit erőnek erejével belevisznek egy kényszerházasságra. Természetesen a gróf családja mindent elkövet a házasság érvénytelenítése érdekében, perre viszik a dolgot. Magával az egyházzal állnak szemben, óriási, évekig tartó küzdelem kezdődik. Az egyházzal, a klérussal vívott csata felemészti Buttler idegrendszerét, de szerelmüket nem tudja elpusztítani! Mindvégig reménykednek, hogy vágyuk egymás iránt beteljesedhet, de közben csak telnek az évek...

Mikszáth 1900-ban írta ezt a művét. Sok helyütt megvádolták egyházellenességgel. Van benne valami... Bár, ha valóban igaz történeten alapul (amit maga Mikszáth állít), akkor még érthető is.

Mindenképp el kell vonatkoztatni a több, mint száz éves kulturális, történelmi, politikai változásoktól, de a humora, írásmódja egy lábon is megállja a helyét mind a mai napig.

Tényleg csak áradozni tudok erről a könyvről. Örülök és megtiszteltetés, hogy "összetalálkozhattam" az íróval! Már be is gyűjtöttem szűk családi körömből jó pár Mikszáth kötetet a folytatáshoz.

Az alábbi helyen pedig több idézet is található a könyvből, azoknak már az újraolvasása is nagy örömet szerez nekem! Szeretem Mikszáthot!!!

Rekordidő alatt faltam fel a könyvet. Szerencsére mostanában módomban állt sokat is olvasni, de ha nem így lett volna, valahogy akkor is találtam volna rá időt. Maximum nem alszok soha többé! :-)

Kissé pipa vagyok az írónőre, mert a végletekig feszítette a húrt nálam. Az idegeim szétzilálódtak, majd' felmondták a szolgálatot! Gyakorlatilag az utolsó soroknál lélegezhettem fel, mikor végre megtudtam, mi is lett az egész történet vége.

Ismét született egy kedvenc! Nagyon megszerettem, faltam a sorokat, alig bírtam a részletekkel betelni. A részletekkel, amellyel ecsetelte az épületeket, ruhákat, ékszereket, szertartásokat, a pompát, amit egy császári palota, annak lakói magában rejthetnek.

A 16. század végén, Kandahár tartományban járunk, ahol Ghiász Bég családját újabb gyermekáldás éri el. Nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen kegyvesztettek lettek, vagyonuk nincs, így menekülniük kell Perzsiából. Bár a gyermeknek nagyon örülnek, egyetlen kényszermegoldásként az út szélén hagyják, a sors kezére bízva őt. A karaván vezetője rálel a gyermekre és visszaviszi családhoz, némi anyagi segítséggel megtoldva. Szülei nagyon örülnek, hogy visszakapták Marunisszát. Immár kiegészülve a család, tovább folytatják hosszadalmas útjukat.

A családot a mogul császári udvarban fogadják be, ahol nagy tekintélynek örvendhetnek. Marunissza nyolcévesen megpillantja Szálim herceget, amikor is elhatározza, hogy egy nap a felesége lesz. Minden idejét kitölti az erre a szerepre való készülődés. Figyeli a császári udvar életét. Rendkívül kedves jellem, ráadásul gyönyörű is. Az idős császárné is felfigyel rá, társalkodónőjévé fogadja, szórakoztatására rendszeresen magához rendeli a leányt.

A kiszemelt herceggel több ízben összefut, és hát ugye nem kőből faragták ezt a férfiút, úgyhogy benne is felélénkül az érdeklődés Marunissza iránt.

Történetük, szerelmük rendkívül változatos, fordulatos, és ahogy az elején is írtam, mindvégig zaklatott voltam a végkifejlet miatt.

Mély érzelmek, gyönyörű képek, rendkívül finom, nőies vonulatok vannak a könyvben. Egyszerűen szép az egész, úgy ahogy van.

Nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok egyszer írni, de gyönyörködhettem a hárembeli életben, amelybe bekerülni bármilyen módon is, igen kimagasló megtiszteltetésnek számított.

A hercegbe csélcsap viselkedése, megbízhatatlan jelleme ellenére menthetetlenül beleszerettem. Rendkívül szexi volt, nem csodáltam, hogy Marunissza kislány kora óta epekedett utána.

A regény valós történelmi tényekre épül, bár sokszor a szereplők életének hiányos adatait a képzelet pótolta. Bizonyított tényként tartják számon, hogy a császári család berkein belül létrejött szerelem ihlette a Taj Mahal megépítését. Bár nem túl részletesen, de erről is olvashatunk a könyvben.

A leges legvége (de tényleg csak az) picit szirupos lett, de kit érdekelt! :-)