Annak ellenére, hogy Shriver rajongó vagyok, ez most nem az én könyvem volt, és még így is faltam.

Nem titkolom, nem voltam sosem megáldva a matematika rejtelmeinek mély értelmezésének készségével, így a közgazdaságtan is elég messze áll tőlem. Mégis nagyon jó érzés volt olvasni az agyafúrt mondatokat, csűrés-csavarását a logikának.

A nem túl távoli jövő Amerikájában vagyunk, ahol óriási változások történtek. A 2008-as gazdasági világválság semmi ahhoz képest, ami sújtja épp a kontinenst. Teljesen átalakulnak az erőviszonyok, magántulajdon már nem nagyon létezik. Amerika összeomlik.

A középosztálybeli Mandible család történetén, tagjain keresztül élhetjük át ezeket a hatalmas változásokat. Reakciók, ellenreakciók részesei vagyunk, és próbálunk mi is túlélni. Közgazdasági, pénzügyi fejtegetések kereszttüzében a család tagjai között zajló, szatíraként is működő párbeszédek tanúi lehetünk.

A közepe felé próbáltam magam nyugtatgatni, hogy jó, jó, ez egy fikció, ne tojj be! De egyre inkább belemerültem, egyre inkább az a velős kérdés merült fel bennem, hogy miért ne? Nem tudtam eldönteni a végén, hogy barackot kaptam-e a fejemre vagy jól fejbe vertek?

Tűpontosan operál a szereplőkkel, aprólékosan dolgozza ki az egész történetet, az első vonástól az utolsóig. Ez abszolút jellemző Shriverre. Apró darabokra szedi a családi, a társadalmi kapcsolatokat, vonatkozásokat. Okosnak éreztem magam ettől a könyvtől, még ha sok minden nem is volt tiszta. :-)

Kíméletlenül elgondolkodtat a könyv, nem hagyja, hogy nyugton becsukjuk az utolsó oldal után. Szerintem akár értette az ember, akár nem minden szavát, akkor is fel kell, hogy merüljenek kérdések, muszáj, hogy megmoccanjon az emberben valami ott belül, hogy vajon jó úton haladunk-e?! 

Shriver sosem unalmas, sőt! Viszont a közgazdasághoz vonzódó olvasóknak egyenesen kötelező, valódi csemege!

Nem is tudom, hogy avattam-e már idén kedvencet, mert ugye azt általában év vége felé illik megállapítani. De most megint kivételt teszek, mert kizártnak tartom, hogy jobb könyvet fogok még idén olvasni.

Anyám! Ez megint annyira, de annyira...!!! Valami döbbenetes hatással ír ez a nő. Nincs várakozás sem, mert ahogy kinyitottuk a könyvet, már bent is vagyunk, és sosem ereszt többet.

A téma nem állt messze tőlem, már amiatt is érdekelt volna, de egyébként pedig Ő is amolyan bevásárlólistás szerző nálam. Most már egyértelműen!

Pandora éli nyugalmas életét férjével és két nevelt gyermekével. Különösebb gond nincs, egész jól megvannak, bár korántsem tökéletes a kapcsolat. Olyan zavaró tényező, amely megingathatná őket, nem fordul elő.

Amikor viszont bejelentkezik a nő évek óta nem látott New York-i bátyja, aki szívesen meglátogatná őket, elindul valami ősrobbanás.

Pandora kimegy elé a reptérre, ám a bátyját nem látja az érkező utasok között. Az egyébként mindenki által elkerült, szinte leprásként kezelt tolószékes, végtelenül elhízott hapsi a látókörén kívül esik, hiszen az ő bátyja karcsú, kifejezetten menő pasiként szerepel az emlékezetében.

A döbbenet leírhatatlan, amikor a nő rájön, hogy a tolószékben ülő férfi a bátyja, Edison...

Otthonukba hazatérve tovább folytatódik a döbbenet a család többi tagja részéről is, bár mindenki igyekszik rém udvarias lenni.

Ahogy telnek az órák, a napok, a hetek, kiderül, hogy e mellé az irdatlan nagy test mellé elég pikírt, flegma személyiség is társul, amely összeférhetetlen Pandora férjének, Fletchernek a higgadt, fegyelmezett temperamentumával. A két férfi kezdettől fogva öli egymást szavakkal, nincsenek tekintettel senkire és semmire. A kimondatlan vádló szavak elé sem áll már senki, repkednek a tulajdonképpeni igazságok, vágatlan formában.

Az i-re a pontot felteszi, amikor Edison összetör egy széket, amelyet Fletcher saját maga készített, és egyike azoknak a bútordaraboknak, amelyre rendkívül büszke a férfi. Természetesen Edison ráült...

Ultimátum elé állítja a férj a feleséget. Valakinek mennie kell otthonról. Pandora pedig óriási, meglepő döntést hoz. Ez a döntés az egész család életét megváltoztatja, mindennapjaik már sosem lesznek ugyanolyanok, visszacsinálni nem lehet. Segíteni akar a bátyján, de a család is fontos neki. Kompromisszumos megoldást választ, ami csak szerinte az, mindenki más szerint az összeomlás kezdete.

A téma tényleg közel áll hozzám, a főszereplők lelkével, a bennük lezajló harcokkal nagyon könnyen tudtam azonosulni. Én is állandóan keresem a megfelelő fogyókúrás megoldásokat. Holott abszolút tisztában vagyok vele, mi az, mégis mindig elolvasom az újdonságokat, kipróbálnám a legdrasztikusabb eszközöket is. Szerencsére(?) ennyire nem vagyok elvakult. Viszont tényleg tudom, mi zajlik le az emberekben, mi az, ami segíthet, és mi az, ami lejátszódhat a környezetünkben, illetve saját magunkban, ha nem kérünk vagy kapunk segítséget.

A történet vége döbbenetes. Bár számítottam valami csavarra, hiszen ez jellemző Shriverre, ekkorára azért mégsem! Fantasztikus!

Ismét egy olyan írás, ami nagyon is komoly témát dolgoz fel, mégis annyira könnyedén ír róla Shriver, hogy befal minket, mint Edison a tízfős reggelit. Fantasztikus írónak tartom, akinek kisujjában van az írás minden csínja-bínja.

A Születésnap után-ról is írtam, azt is érdemes nagyon is kézbe venni!

Nagyon szeretem a rafinált, agyafúrt, ötletesen megírt könyveket. És ez az! Nem tudom viszonyítani a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvhöz, mivel azt még nem olvastam, viszont az is kiváló kritikákat kapott. Ezek után pedig pláne nagyon hamar le fogom porolni és elolvasom azt is.

Lionel Shriver (lehet, hogy nem én vagyok az első, aki pasinak hitte?) szerintem zseniális ötlettel állt elő. Az alapötlete ebben a regényben az, hogy az embernek nem csupán egy sorsa lehet. Valahogy azt gondoljuk vagy gondolják sokan (azt hiszem, én nem...), hogy a gyerekeknél már kicsi korban el kell dönteni, mit kezdjenek az életükkel, mert talán azon a döntésen múlik minden, abban már benne van az egész jövőjük.

Abban talán mindenki egyetért, hogy bármerre is menjünk, mindenhol lesznek nehézségek, árnyoldalak, de a fény felé vezető alagút is sokszor felviláglik. Az ember folyamatosan kompromisszumokat kénytelen kötni a sorssal, az élettel, embertársaival, így aztán kérdés lehet, hogy van-e egy tökéletes út, amihez viszonyítva a többi jelentéktelen.

Irina McGovern egy nagyon megfontolt, rendezett élettel rendelkező nő, aki gyermekkönyv illusztrátorként dolgozik. Élettársával, Lawrence-szel szinte házastársakként élnek már hosszú évek óta, ám kissé unalmasnak tűnő mindennapjaik mégis biztonságot sugároznak. Addig, amíg egy fura születésnap után Irina megcsókol egy másik férfit...

Innentől kezdve vége a biztonságnak Irinában és bennünk is, kénytelenek vagyunk felszállni a hullámvasútra, ami egyszer erre, egyszer arra, fel-le, ide-oda rángat minket. Két síkon halad tovább a történet, egyik az unalmas, számomra balfék "férj"-jel, a másik pedig az iszonyú szexi, gyertyáját mindkét végén égető snookerjátékossal, akivel mindenképpen izgalmasabb, ám bizonytalanabb minden. A végén viszont eldönthetjük - ha tudjuk!!! -, hogy mi lett volna a jó, a jobb!?

Kifárasztott ez a könyv. Folyamatosan gondolkodtatott, mély filozófiai témákat boncolgattam magamban, pedig tudtam, hogy mindegy, mert úgysem látjuk előre a jövőt, ez csak fikció. Mégis érdemes volt, és persze, hogy jó gondolkodni, még ha fárasztó is. Valami csak ki fog sülni belőle bennem, mert az egyértelmű, hogy a szerzőnek ez volt a célja.

Nagyon érdekes utazás volt ez a mi lehetett volna? kérdés körül. Szinte minden szegletét bejárja, a lehetőségeket egytől-egyik feltálalja nekünk, aztán a végén pedig ott állunk tanácstalanul, hogy akkor merre is tovább? Vagy inkább vissza?

A könyv zseniális!