Félelemtől reszkető, fiatal lány, Arlette tér be a rendőrőrsre, hogy tanúvallomást tegyen egy előre megtervezett gyilkosságról. Sokkal több információja nincs, csak pici adalékok, úgy mint valamilyen Oscar nevét hallotta elhangzani, és talán valami grófnét akarnak meggyilkolni. A két férfiról, akiket egy paraván mögül hallgatott ki, szintén nem tud semmi használható információt nyújtani. Bejelentése bizonytalan, tele kérdőjelekkel, a lány maga is zavaros, bár kétségkívül vonzza a férfitekinteteket. Arlette egyébként egy bárban táncol, közkedvelt szereplője az éjszakai életnek, bomlanak utána a férfiak, hiszen kétségkívül csinos, és nem utolsósorban túllép bizonyos határokat.

Amikor reggel már Maigret is bekapcsolódik a lány kihallgatásába, az meglepő módon visszavonja bejelentését, arra hivatkozva, hogy részeg, fáradt stb. volt. Igen ám, viszont jön a hír, hogy megöltek valakit. De még csak véletlenül sem azt, akire számítottak, már ha lehet számítani olyanra, akiről nem is tudunk semmit. Ráadásul a rendőrség berkeiben is van kapcsolódási pont, ami talán még jobban nehezíti (vagy könnyíti?) a nyomozást. Több szálon futó, tényleg meglepetésekkel teli kis sztori.

Bár a Maigret történetek könyv formájában eddig elkerültek, de siherederebb koromban odaragadtam a tv képernyője elé, hiszen Columbon, Derricken, Petrocellin és Maigreten nőttem fel. :) Simeon művei nem véletlenül kerültek feldolgozásra film formájában is, hiszen nagyon feszített tempójú, csattanós kis történetek ezek. Bár konkrétan ennél a történetnél egy picit másra számítottam a végén, de az egész értékéből nem vont le. Rövidke, nagyon gyorsan olvasható. Engem kikapcsolt, megvidámított, tetszett.

Miért húztam én ezt ennyi ideig? Valószínűleg most sokkal másabb, befogadóbb időszakomban kapott el a könyv, mint az első rész, vagy egyszerűen jobb. Aki nem tudná, ez a Párizs fehér fényei c. könyv folytatása. Háborús történet, egy nagyon viszontagságos, szenvedélyes szerelmi szállal ötvözve.

Xénia és Max szerelme az első rész végére úgy tűnik, hogy véget ér, hiszen a hely, az idő, a büszkeségük, szinte minden akadályozza, hogy beteljesüljenek a vágyaik. Nagyon bosszantóan, szerencsétlenül végződött akkor a történet, de hát persze így izgalmas egy folytatás. :)

Azzal nyilván nem árulok el nagy titkot, hogy nem marad annyiban ez az ügy, mármint kettejük kapcsolata természetesen nem nyugodhat, hiszen ez adja az egész kerek történet sava-borsát.

A háború nagyjából befejeződött, de persze főként Kelet-Európában, azon belül is Berlinben nagyon szörnyű utózöngék vannak, hiába a várva várt felszabadítás. Az ott élők nem feltétlenül érzékelik, hogy a háborúnak vége. Ebbe az áldatlan környezetbe tart Xénia, a 30-as évek keresett modellje, aki szerelmét, Maxot készül felkutatni. Érzelmei mit sem változtak, viszont a családi állapota, helyzete lehetővé teszi, hogy ismét szabad utat engedjen vágyainak, hiszen ezt a férfit sosem szűnt meg szeretni. Rettegve, reménykedve várja, hogy megtudja, a férfi életben maradt-e.

Max túléli a koncentrációs tábort. A hajdanvolt keresett sztárfotós csak árnyéka önmagának mind testileg, mind lelkileg. Ebben az állapotban talál rá Xénia, és bejelentése csak további zavarokat okoz a férfiban, és természetesen(?) tovább bántják egymást, hiába az egymás nélkül eltöltött évek.

Közben Xénia lánya, Natasa és a nő által kimentett testvérpár, Lili és Felix is felnőttek, az ő szerepük is nagy teret tölt be a regényben.

Nagyon élethűen mutatja be a regény a háború után ébredező Európát, az emberek egymásra, magukra találását, ami hihetetlen küzdelmekkel jár, hiszen nem csak a veszteségekkel kell szembe nézni, hanem az emlékek is folyamatosan kísértenek.

Szeretném bemagyarázni magamnak és másoknak is, hogy kizárólag a gyerekeknek szereztem be a könyveket, de nagy átverés lenne. Próbálom őket minden este meggyőzni, hogy ugye, ma is Pif könyveket olvassuk. :) Ha nem, akkor is mindenképpen Szutyejevet. Merthogy én teljesen odáig vagyok a Szutyejev mesekönyvekért. Nem is annyira a történetekért, mert azok annyira nyúlfarknyiak, hogy szinte belemerülni sincs ideje az embernek. Hanem a rajzok... szerintem fantasztikusan kedvesek és szépek, tele vidám, élénk színekkel. Tényleg, túlzás nélkül mondom, hogy órákig tudom lapozgatni ezeket a könyveket, mert jókedvem lesz tőlük.

Pif kutyát szerintem annyira nem kell bemutatni, de azért pár szót ejtek róla. Mi másról, mint egy nagyon vidám kutyáról, az ő "családjáról", barátairól szólnak a pici történetek. Itt van Pif gazdája Cézár apó (azaz Tonton) és Agáta néni, akik gondoskodnak erről a kedves kutyusról, a ravasz, fekete kandúr, Herkules, és még sok más szereplő is, akik érdekessé teszik a történeteket.

Kisgyermekeseknek kötelező, felnőtteknek muszáj!

Mindkét könyvet a Tericum Kiadó adta ki Budapesten. A Pif kalandjait 2004-ben, a Pif, a vidám kutyát pedig 2005-ben

Múltkor megígértem magamnak, hogy ez a könyv nem fog olyan sokáig várakozni, mint az előző. Ez az írása sem okozott csalódást Richmondnak. Nemrégiben olvastam A köd éve című, korábban íródott könyvét, az teljesen letaglózott. Nagyon ismerős, sőt, felismerhető, egyedi stílusú, hangvételű ez a kötet is. Elnézve a könyv hátulján az írónőről a fényképet, én nem gondolnám kinézet alapján, hogy ilyen jól ír. Túlságosan fiatalnak tűnik, hogy ennyire mélyen kutasson valamilyen specifikus téma iránt, merthogy itt a matematika mélységeibe ásta bele magát, szerintem (amennyire én értek hozzá...) nem kicsit. Egyszerűen odáig vagyok a fejtegetéseiért, még ha tényleg egy szót sem értek belőle. Ettől az egész történet még tényleg nagyon élvezhető.

Adott egy család. Egészen jól szituáltak, békés, nyugalmas életet élnek. Apa, anya és két lány. Az idősebb lány egy kis zsenipalánta, bár még elég fiatal. Minden tehetsége megvan rá, hogy a matematika területén nagy sikereket érjen el. A másik lány viszonylag középszerű. Tényleg csak viszonylag, mert ezt inkább ő érzi magáról, én egyáltalán nem így gondolkodtam felőle. Aztán az idősebbiket, a mindenki által elismert testvért brutálisan meggyilkolják.

Van egy hatalmas ugrás a történetben, hiszen Ellie 20 év távlatából emlékszik vissza a halálesetre, ami azóta is kísérti, hiányzik neki minden pillanatban a nővére Lila, ráadásul sosem derült fény az elkövető személyére. Ekkor, két évtized elteltével találkozik szemtől szembe a feltételezett gyilkossal. A feltételezés az egész államok területén egy könyv alapján alakult ki. A könyv létrejötte pedig nagyrészt Ellienek is "köszönhető".

Közvetlenül testvére halála után irodalomtanárával került bizalmas baráti viszonyba a lány, őt avatja be emlékeibe, érzéseibe halott testvérével kapcsolatban. Ezt kihasználva a férfi - hiszen mindig is szeretett volna kikerülni a katedra mögül - a lány tudta nélkül írja meg ezeket a belsőséges információkat. A könyv hatalmas sikereket ér el, mindenki készpénznek veszi, hogy a benne lévő tartalom maga az igazság, így a feltételezett gyilkos sem lehet más, mint akit ott megneveztek. A lány utólagos ellenkezése már mit sem ér, a könyvet kiadják.

És akkor ugye találkozik a gyanúsítottal jó pár évvel később, és kérdőre vonja, hogy miért tette, amit tett anno? Az itt egyáltalán nem volt meglepetés, hogy a férfi tagadja a vádakat, de akkor ki volt a gyilkos? Vagy ennyire jól tud hazudni ilyen sok idő után is? Hiszen annak idején alapos nyomozás kísérte a bűntettet, mindenkit - beleértve a feltételezett gyilkost is - részletes vallatásnak vetettek alá. Ráadásul új nyomok, új nevek is felmerülnek. Még ennyi idő után is, illetve újból...

Az írónőtől megszokott lassú folyamú történet mégis mindvégig nagyon izgalmas volt. Szeretem, ahogy leírja nekünk egy-egy ember belső vívódását, gondolatait. Nagyon szépen fogalmaz, jól ír, és tényleg nagyon becsülöm és élvezem a gyümölcsét a felkészültségének, alapos munkájának. Ez a 2009-es kiadás reményt kelt bennem, hogy hamarosan újabb kötet érkezik, egyben felhívás a kiadóhoz! :)