Onnantól, hogy először kezembe fogtam a könyvet, teljesen másra számítottam. Nem is tudom, talán a cím miatt, mert a borítót azért, ha jobban megnézzük, enged következtetni a tartalomra. Szóval itt egy skandináv krimiről van szó, úgyhogy amikor erre végre rájöttem, nagyon örültem. Nem feltétlenül túl sokáig, mert azért hagyott bennem némi kívánnivalót a könyv.

Közösségbe járó kisgyermekek édesanyjaként sok mindent láttam már. Nem is áltatom magam, hogy a gyerekek nem képesek a kegyetlenkedésre, legyen szó akár csak egy "egyszerű" csúfolódásról, ami szinte mindennapos. Ez sajnos hozzátartozik a mindennapjaikhoz. Ez már óvodában, de akár bölcsődében is elkezdődhet, erre is láttam példát. Nyilván, amit mi megtehetünk az az, hogy közhelyesen szólva, jóra próbáljuk nevelni  őket, aztán majd elválik, mi lesz belőle. Ott van aztán a csordaszellem is, ami szintén sok véres történetet tud előidézni, de talán a mi hétköznapjainkban semmi ahhoz foghatót, ami ebben a történetben le van írva. Mert itt valahogy semmilyen módon nem volt kontrollálva egy csoport óvodás egymáshoz való viszonyulása. Nem is értettem például, hogy hogyan megy ki tök egyedül egy csoport, a pelust alig elhagyó gyerek nap végeztével az óvodából, aztán ott történik minden, ami egy gyermek lelkét soha be nem gyógyuló sebekkel tűzdeli tele. Mindegy, mert ezen túltettem magam, hiszen írói szabadság stb.

Ebben a könyvben olyan mélységekig megy le az óvodai terror a gyerekek között, amilyet egyszerűen  anyaként ésszel nem bírtam felfogni, feldolgozni. Aztán harmincnyolc évvel később Stockholm utcáin találjuk magunkat, ahol sorozatgyilkosságok ütik fel a fejüket, egyre nagyobb iramban és egyre kegyetlenebb módon. Egy nyomozócsoport áll össze, akik gőzerővel próbálnak kutatni a nyomok között, amelyek egyre inkább a múltba vezetnek vissza. Közben mellékszálként - ami egyébként szinte jobban érdekelt -, a nyomozók magánéletét mi is nyomon követhetjük.

Én nem nagyon hasonlítanám a manapság menő, nagy skandináv írókhoz, és talán kár volt A tetovált lány kiadójával is előhozakodni, bár kétségtelen, hogy a skandináv krimik hangulata egyértelműen érezhető rajta. Néhol rettentően untam, kiszámíthatónak találtam, amin végül fordított egy picit, de csak nagyon picit a végén egy aprócska csavar, de tulajdonképpen arra is számítani lehetett. Én a furcsa párbeszédekről, érthetetlen monológokról most itt nem is írnék, mert nem is értettem őket. sajnálom, mert amúgy maga az alapötlet jó.