Gyönyörű borító mögött gyönyörű történet egy családról, a szeretetről, a szenvedésről, a büszkeségről, és még megannyi másról. Mindvégig rendkívül összetetten boncolgat különböző lelkiismereti kérdéseket.

Maga a történet nem túl szép, mégis ez a szó jutott a legvégén az eszembe. Nagyon finoman, érzékletesen van megírva a legszörnyűbb rémtett is.

A főszereplő Laura, akit nem sok jóval kecsegtet az élet, úgy tűnik, vénlány marad. De valahogy mégis bekopogtat hozzá a szerencse Henry képében, akivel összeházasodnak, és nagyon úgy néz ki, hogy még boldogok is lehetnek.

A képet a férfi apja ronthatja némiképp, akire a házsártos, gonosz kifejezés enyhe. Na meg Henry öccse, Jamie felbukkanása sem könnyíti meg a dolgokat. De minden nehézség ellenére, boldogok ők együtt.

Nap mint nap küzdenek a megélhetésért, mások pedig az elfogadásért, az egyenlő bánásmódért. A negyvenes évek Amerikájában járunk, így a fő probléma a rasszizmus. A feketék még mindig a fehérek szolgálatában állnak, cselédként élnek, megfosztva minden emberi méltóságuktól, jogaiktól, igényeiktől.

Bár Laura teljesen emberi, elfogadó módon viszonyul a házuknál, földjeiken dolgozó feketékhez, így is akad épp elég feszültséggóc. A félelem átitatja a napjaikat, folyamatos a bizalmatlanság a másik ember irányába.

Több nézőpontból ismerhetjük meg a történetet. Nem mintha egy jobb érzésű ember nem tudná elképzelni minden oldalról a történteket, mégis jó volt, hogy kicsit kézen fogott minket Jordan és átvezetett a másik oldalra is. Mondjuk van az a nézőpont, amit segítséggel sem tudok megérteni.

Persze a fő téma, ami gondolkodásra ad okot a rasszizmus, de nagyon fontos tényező volt a történetben a háborúból hazatért katonák válsága, az ott átélt borzalmak hatása a későbbi életükre. Senki sem tért vissza egészséges lélekkel, és ez Laura családjára is jelentősen kihat.

Laura ereje, szeretete, akarata hihetetlen volt számomra. Nem is értem, honnan szerez valaki ekkora erőt ennyi borzalom átélte után. De ő kitart, más sem számít, csak hogy összetartsa azt a kis csapatot, amit a családjának nevez, és ami marad belőle.

Mindvégig ott lebeg a kard a fejük felett, a rossz érzés az elejétől kezdve megkeseríti az ember szája ízét. De felkészülni még így sem lehet.

A történetből nem tud csak úgy egyszerűen kilépni az ember. Ott marad a bőre alatt, az agysejteket tovább mozgatja, kényszeríti, hogy gondolkozzon.