Salvatore Piracci az olasz parti őrség hajóskapitánya. Illegális bevándorlókat szállító hajókat kutat, illetve tartóztat fel a tengeren. A változást akkor észleli magában, amikor a piacon sétálva észreveszi, hogy egy szomorúsággal, gyötrelemmel teli szemű asszony követi, majd megszólítja őt.

Az asszony egyike egy olyan hajón érkezett bevándorlóknak, akiket a kapitány tartóztatott fel. Hihetetlen kérést intéz hozzá, amely megdöbbenti, elgondolkodtatja. A kérés kapcsán ráébred, hogy munkájába a sok nyomorúság, kiszolgáltatottság láttán belefáradt, megfásult.

Segíteni szeretne ezeken az embereken, de munkája egyben gátat is szab ennek. Feldolgozni lehetetlen azt a látványt, ahogy a kiszolgáltatott menekülők magukra hagyatva sodródnak halálbárkáikban a gyilkos tengeren, pénzüktől teljesen megfosztva (ha egyáltalán túlélték...).

Egyre nehezebben tudja a munkáját ellátni, érzelmeinek, tetteinek már nem tud határt szabni. Nagy lépésre szánja el magát.

A cselekmény több szálon fut, ami csak egy apró ponton kapcsolódik össze. Bár számomra ez adta a történet magját, ezt tartottam a történet legjelentősebb részének.

Nehezen, sőt szinte alig tudtam elképzelni, hogy egy ilyen tisztségben lévő személy így feladjon (szó szerint) mindent. Hiszen nem az Újpest és Pünkösdfürdő között közlekedő Gyöngy hajóról van szó, ahol a legénység két cigi között ingázókat szállít egyik oldalról a másikra. Ugyanakkor nagyra tartom, hogy a témával ilyen nyíltan, bátran foglalkozik. A könyv fő mondanivalója a mai napig nagy problémát jelent szerte a világban.

Nehezen rágtam át magam a könyvön. Nem vagyok hozzászokva a szép, míves magyar íráshoz. Ez pedig gyönyörűen megírt könyv, tele történelemmel. Ez utóbbival is hadilábon állok, úgyhogy ez is lassította a könyv olvasását. Sokszor úgy éreztem, hogy a nyelvezetre való koncentrálás, annak megértése elvette a figyelmemet a történetről. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a könnyű nyelvezetű könyvekhez vagyok szokva. De ez persze az értékből nem vont le. Ez az én hiányosságom!

A sibói bölény maga gróf Wesselényi Miklós. A név nem véletlen. Erdélyért vívott kemény küzdelme van sorokba öntve. A magyarság küzd az európai szellem ellen. Wesselényi ezekben a vészterhes időkben az eszméiért végletekig kitart, ami II. József császárnak nincs ínyére. A küzdelem viszonylag plátói, mert a személyes találkozásra nem kerül sor, így tényleg eszmeharcról beszélhetünk.

Végigvonul a történeten Cserey Heléna (Wesselényi felesége) és Nemes Zsuzsa harca a férfiért. Cserey a tiszta, feddhetetlen, jólelkű asszony, Nemes pedig az a nő, aki a céljaiért szinte bármire képes, márpedig Wesselényi megszerzése a céljai között szerepel. Számomra elképesztő volt a feleség kitartása minden helyzetben férje mellett.

Nem mondom, hogy mindennap hasonló olvasmányra vágyom a fent leírtak miatt, de gyakrabban be fogok iktatni hasonló kaliberű könyveket.

Hogy én mit tennék, ha egy eldugott kambodzsai erdőben kapnék egy öregembertől 10 pirulát, amik bevétele által alkalmanként visszalátogathatnék 20 perces időtartamokra a múltba??? Mit tudnék tenni 10x20 perc alatt, mit változtathatnék, mit akarnék megváltoztatni a múltamban? Nem tudom! Rengeteg mindent! Vagy semmit?

Elliott Cooper megkapja hálából ezt a 10 pirulát, és ezzel a választás lehetőségét, hogy él-e ezzel az "ajándékkal"!? Egy dolgot bizonyosan tud. Még egyszer szeretne találkozni egy rég elvesztett lánnyal. A következő lépés még nehezebb! Lehetősége van a változtatásra is, de vajon megtegye-e? Igen ám, de ha azt megváltoztatja, akkor a jelen sem ilyen módon létezik tovább. Lehet, hogy egy szeretett embert megment a múltban, viszont a jelenben lévő imádott személy már nem fog többé létezni, mivel nem is létezett sosem! Nagyon kemény dió!

Elliott is rettentő mód szenved a választás lehetőségétől. Valamit valamiért! De mit áldozzon fel? Esetleg meg tudja úgy oldani, hogy mindenkinek jó legyen?

Mindenképpen változatos, meglepetésekkel teli könyv. Nem nagyon tudtam letenni, csak "kényszer" hatására. Az alaptörténet szerintem nagyon jó, de én többet vártam volna tőle. Számomra kissé sablonosan volt megírva. Annak ellenére, hogy a téma rendkívül elgondolkodtató, szinte alig rázott meg, alig gondolkodtatott meg pár percnél tovább. Ez nem rám vall!

Mindenesetre próbálkozom még a szerzővel!

A könyvért köszönet a Bézs.hu Magazinnak!

Susannah neves kultúrantropológus. Nagy jelentőségű hírneve van a szakmában. Járja a világot újabb leletek, népcsoportok tanulmányozása céljából.

A mostani útja viszont más! Pár hónappal ezelőtt elhunyt édesanyja kívánságára látogat el a franciaországi Camargue-ba, hogy meglátogassa Sara-la-Kali szentet, akihez annak idején szülei könyörögtek gyermekáldásért.

!!!SPOILER!!!

Miközben megáll autójával gyönyörködni a természetben, egy féktelen bikacsorda állja körül, támadásra készen! Ekkor érkezik Grey Dempsey fehér lovon és fél kézzel felrántja Susannah-t maga mögé, így megmentve őt!

!!!SPOILER VÉGE!!!

Természetesen a kapcsolat folytatódik, megismerkedik Grey kamasz lányával, aki súlyos lovasbalesete után nem jött még helyre sem lelkileg, sem testileg.

Susannah tökéletes! Bármilyen helyzet adódjon, Ő fantasztikus széles mosollyal, optimizmussal áthágja és meg is oldja a problémákat. Még Sari anyját is elővarázsolja, aki 5 éve elhagyta lányát, aki mi máson, mint fehér lovon üldözte az autóban menekülő anyját. Erre is van magyarázat, ez is megbocsátható, sőt szinte már... Itt mondjuk már dühös is voltam. De talán itt minden megtörténhet!?

Sokszor ugrott görcsbe a gyomrom, hogy "jesszumpepi, lehet ezt az ömlengést még tovább fokozni?"! Igen! Az utolsó oldal legutolsó soráig sikerült az írónőnek.

Anno vizsgaidőszakokban mindig kiváló szakértőjévé váltam a brazil szappanoperáknak. Mindent megtettem, csak tanulnom ne kelljen. Olyan időkre tudnám ezt a könyvet elképzelni. Mintha több száz darab Romana lenne egy kötetbe összefoglalva. Világbéke!

A Kis kiruccanás után semmiképp nem akartam leállni a Gavalda könyvekkel. Nem is bántam meg! Bár teljesen más életérzést sugall.

Meglehetősen kedves, bájos történetről van szó tele szomorú élethelyzettel.

Három jó barátról szól a könyv. Mindannyiuknak megvan a maguk nyomorúsága, ami másfelől összehozza, barátokká teszi őket.

Camille - aki a középpontban áll - egy súlyos étkezési zavarokkal küzdő, nagyon kedves, szeretetéhes lány, aki nem találja a helyét a világban. Gyomrában hatalmas kőhalommal "éli" az életét. Pártfogói jóvoltából egy koszos, huzatos, nyirkos lyukban tengődik, amikor is rátalál az ugyanabban a házban élő Philibert. Hát Ő sincs megáldva túl nagy önbizalommal, sőt! Ha a megszokott környezetén kívül kell megszólalnia, azonnal dadogni kezd, képtelen a normális emberi kommunikációra. (Persze kérdés, hogy mi a normális emberi kommunikáció???) A harmadik barát Franck, aki Philibert-nél lakik. Ő az agresszivitás mögé rejti a defektusait, de kissé megkapirgálva az Ő életét, ott is kiderül, hogy ott sem százas minden.

Írtam az elején, hogy három jó barátról szól, de nagyon fontos szerepe van a történetben Franck nagymamájának is. Szóval ők támogatják egymást lelkileg, fizikailag, egészségben, betegségben szerintem nem mindennapi, irigylésre méltó módon.

Az írónő szerintem rettentő egyszerűen ír, de talán pont ebben (is) van az erőssége. Néhol kicsit vontatott volt a történet, ezért vonok le az 5-ösből!

Nagyon francia, nagyon depis, de mindenképpen életszerű, nagyon szerethető történet.

Mindenképp keresni fogom a többi könyvét is!

A főszereplő egy fiatal idegenvezető lány, aki többek között Görögországba kalauzol turistákat. Egy gondtalanul töltött napon bekopogtat hozzá a görög hatóság, és minden indok nélkül letartóztatják.

Hónapokig magyarázat, tájékoztatás nélkül marad. Annyit sikerül megtudnia, hogy valószínűleg apja üzleti partnerével történt szerződésbeli félreértés miatt verték rá a balhét.

A történet lényege igazából abban áll, miként éli meg a lány az igazságtalanul történő meghurcolás napjait?

Régóta írással szeretett volna foglalkozni, így adódik az alkalom, hogy megfigyelje a bentlakók életét, barátságokat kössön, tanulmányozzon.

Sok személyes kérdésem volt a történettel kapcsolatban. Először is, egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen a XX. században megtörténhet. Ez persze nyilván nem jelenti azt, hogy nem történhetett meg. Több szereplő, akikre egy pillanatra fényt vetített a szerző, azonnal vissza is vonultak az árnyékba, eltűntek. Pedig kíváncsi lettem volna rájuk a későbbiekben. Kissé idillikusnak tűnt számomra a bent töltött napok légköre, pedig próbálja ecsetelni a borzalmakat. Valahogy nem sikerült egyáltalán belehelyezkednem a történetbe.

Mindig nehezebben mondok véleményt, amikor személyes történetet vet papírra valaki, hiszen számára ez nyilván szinte létkérdés, a legbensőbb titkait, élményeit, borzalmait osztja meg velünk. De muszáj, ha már egyszer belevágtam.

Kissé vontatott volt számomra a történet, urambocsá' erőltetett. Nagyon sok felesleges mondatot, kifejezést találtam benne. Egy picivel több humort is elviseltem volna. Ettől függetlenül érződik az írás szeretete, magát az írónőt is kedveltem mindvégig. Hiszen ez vele történt meg, saját élmény!

A borító nagyon tetszik!

A könyv megszerzése és elolvasása között 2-3 hét telt el. Ez alatt az idő alatt naponta többször vettem a kezembe, csodáltam, forgattam, szagolgattam. Éreztem, hogy értéket tartok a kezemben. Nem csalódtam!

Maddalena és Chiaretta testvérek. Pici gyermekként az anyjuk elhelyezi őket a híres Ospedale della Pieta árvaház lépcsőjén, ami másrészt Velence igen híres zeneiskolája is. Itt nagyjából "rendeződik" is a leányok sorsa. Az elején azt hittem, hogy "Jane Eyre-szerű" hányattatás kezdődik mindkettőjük életében. A könyv hangulata is errefelé vitt el az elején (ami azért nem feltétlenül lenne baj...) De nem!

Az első évek a szárnypróbálgatásról szólnak. Keresik a helyüket a zeneiskola falain belül.

Kettőjük közül Chiaretta, a kisebbik a tűzrőlpattant, rózsás arcú, nagy terveket szövő, álmodozó, míg Maddalena a megfontolt, komolyabb, visszafogottabb leány.

Míg Chiaretta az éneklésben, addig Maddalena a zenélésben találja meg a boldogságát. Felnőtté válásuk sok változást hoz mindkettejük életében, bár a szoros kapocs mindvégig megmarad. Chiaretta elismert tagjává válik a kórusnak, az idősebbik testvér pedig a hegedűjátékban nyújt kiválót. Olyannyira kiválót, hogy Vivaldi is tanítványává fogadja, legfőbb múzsájának tekinti.

Mindketten nélkülözhetetlen alappilléreivé válnak a zeneiskolának. Nagy változást hoz, hogy Chiaretta életében, mint azt a természetéből, temperamentumából az elejétől sejteni lehet, beköszönt a szerelem. Döntenie kell az éneklés, illetve a férjhezmenetel között. Az utóbbit választja, míg nővére Vivaldival létrejött, igen nehezen behatárolható kapcsolatának és persze a zenének szenteli az életét.

Ennél többet a történetből nem merek elárulni, el kell olvasni. Azt hiszem, inkább szentimentálisabb érzetű olvasóknak ajánlom. Nekik mindenképp megéri!

A szerző jegyzetét elolvasva kiderült, hogy nagyon sok valóságtartalma van a könyvnek, mint ahogy a képzelet is nagy szerepet játszik. Mindenképp felkelti az ember érdeklődését, hogy mélyebben utánanézzen. Részletes, igényes szószedet található a latin kifejezésekből és nem utolsósorban a könyvben található zenék listáját is megtalálhatjuk a könyv végén.

Egy ismerősöm csajos könyvként jellemezte az írást. Igen, tényleg az, de gyönyörűen, igényesen megírt csajos könyv. Nagyon szépen van felépítve az egész könyv, a karakterek szépen ki vannak dolgozva benne. Nagyon szép könyv!

Két napja tök laza vagyok! :-) Egyébként mindig rágódom mindenen, semmi nem megy egyszerűen nálam. Úgy látszik, mostanában sorban "okítós" könyvek kerülnek a kezembe. Nem is baj! Szóval, nagyon klassz lazán felfogni a világot! Bárcsak tartós lenne!!! Ezt most egyelőre a könyvnek köszönhetem, a többi az én dolgom...

Garance és két testvére, Simon és Lola útban vannak egy esküvőre. Bár odaérnek, de a hátuk közepére sem kívánják az ottlétet. Elhatározzák, hogy meglátogatják Vincentet, a negyedik testvért, aki egy kastélyban dolgozik.

A négy testvér felhőtlenül boldog napot tölt el együtt. Felidézik gyermekkoruk legszebb éveit, csínytevéseiket, örömüket, bánatukat.

Mind a négyüknek megvan a saját maga "baja". Egyikőjüknek sincs maradéktalanul rendben az élete. (Kinek van???) A testvéri összetartozás náluk nagyon erős, a szabadságvágy szintúgy. Bár nagyon különbözőek, mégis "nagyon testvérek".

Olyan sok minden a kiruccanás alatt nem történik, egyszerűen csak bóklásznak, együtt vannak. Belül történnek mind a négyükben a fontos dolgok.

A könyv olvasása közben azonnal elrepültem volna a provence-i tájakra. Beültem (beülnék) egy hatalmas olajfa alá, boroznék, beszélgetnék. Közben a gyerekek (nagyon-nagyon sok) mezítláb, barnán, koszosan szaladgálnának a szőlőtőkék között. Jaj de jó lenne!!! De most úgy érzem, hogy ezt az életérzést meg lehet tartani, nagyon fontos megtartani... legalábbis nekem nagyon sokat adna. Egész más szemlélettel tudnám élni az életemet.

Kedvem támadt elővenni Peter Mayle könyveit is. És így is lesz! Pungtum! És laza vagyok, mint a Riga lánc!

Hirtelen kaptam meg ezt a könyvet. Egy másik, számomra nagy volumenű könyvet olvastam, ezt csak elkezdtem lapozgatni. Ott is ragadtam a sorok fölött, egy szuszra "lenyeltem" az egészet.

Megdöbbentett, letaglózott, megsiratott. Sajnos évek óta be vannak tokosodva a könnycsatornáim, de most megnyíltak! Teljesen fogva tart a történet, gyönyörű!!!

Oszkár egy kilencéves kisfiú és halálos beteg. Napjai vannak hátra. Egyedül Rózsa mami, aki derűvel tudja átitatni a hátralévő napjait. Vagy talán fordítva??? Ez a kisfiú tele van szeretettel, az élet szeretetével, annak ellenére, hogy tudja, mi vár rá. Az elején talán kérdés volt, hogy ki ad kinek? A végén azonban egyértelművé vált!

Rózsa mami kitalál egy "játékot". Ráveszi Oszkárt, hogy képzelje el, a hátralévő életéből minden napja 10 évet ér. Ezalatt "kell" Oszkárnak átélnie egy egész emberöltőt. Istennek ír leveleket, melyekben olyan kéréseket, kérdéseket fogalmaz meg, mint az átlagember, de hihetetlen bájosan, kedvesen. Ahogyan csak egy gyermek tudja. Ezeken a leveleken és Rózsa mamival történő beszélgetésein keresztül ismerhetjük meg gondolatait a kisfiúnak.

Fogalmam sincs, hogy kell, hogy kellene ilyen helyzetben viselkedni. Pontosan úgy nincs fogalmam, ahogy Oszkár szüleinek sincs! Sajnáltam őket! Sokkal jobban, mint Oszkárt! A kisfiút nem féltettem, mert végig biztos voltam benne, hogy a hite, a bátorsága, a szeretete mindent legyőz! Talán a győzelem mindenkinek mást jelent, nekem a történet kimenetele is hatalmas győzelem volt!

A polcomon előkelő helye lesz. Azt hiszem, sűrűn kézbe fogom venni! És természetesen vadászni fogok a szerző többi művére is!

Mostanában olyan sötéten láttam a világot. Semmi sem volt jó, semmiben nem vettem észre a szépet. Úgy éreztem senki nem szeret (pedig dehogynem!). Ez a könyv fejbe kólintott, megállított, hogy gondolkodjak már el! Semmi baj nincs, minden rendben van!

Megfogadom a tanácsodat, és a gyakorlatban is alkalmazom. Életemben először (sokadszor?). Nézem a fényt, a színeket, a fákat, a madarakat, az állatokat. Jó mélyet szippantok, és lélegzem. Hangok szállnak felfelé a folyosón, mintha egy katedrális boltívei felé szállnának. Élek. Reszketek az örömtől, hogy élek. Csodálatos!

Hálás vagyok az írónőnek, hogy megírta ezt a negyedik fejezetet.

Nagy rajongója voltam az elsőnek. A másodikat is izgatottan vettem a kezembe. Na ott már picit lankadt a lelkesedésem. A harmadik pedig... brrrr..... Mondhatni rettentő nagy csalódás, időpocsékolás volt számomra. Szó szerint félredobtam. Maga volt a nagy semmi!

Nem azért nem tetszett, mert nem az ízlésem szerint írt a szerző, hanem mert folyamatos ismétlésnek éreztem minden mondatát. Az égvilágon semmiről nem szólt, csak az azt megelőző részeket ismételte. Gáz, ha azt írom, hogy sikerhajhász gyanús volt? Emiatt ezt a (szintén nem kis) kötetet nagyon szkeptikusan vettem kézbe! Csalódnom kellett!

Végre! Végre! Végre történt valami! Gondban vagyok, hogy nem élhetek a cselekményleírás eszközeivel, mivel itt tényleg történések, fordulatok tömkelege követi egymást!

Bella kínlódásai is (amiket én rém nehezen viseltem már) jelentősen lecsökkentek oldalszám és idő tekintetében is. Folytatódik és vajon megoldódik-e a Bella/Edward/Jacob affér!?

Nem is nagyon tudok többet írni róla, de érdemes volt elolvasni, így teljes lett az egész! Hiányt pótolt bennem a könyv!

Mellékesen, szerintem két (közepes méretű) kötetbe simán belefért volna az egész történet...

A könyvért köszönet a Bézs Magazinnak!

Gondolkodom, mit is fűzhetnék hozzá ehhez a klasszikus alapműhöz! Bár a könyvet most olvastam először (nem utoljára), a filmet ezerszer láttam! Kétlem, hogy van olyan viszonylag felnőttkorú ember, aki ne olvasta/látta volna a művet!? Ezért is vagyok bajban a jellemzéssel! Mindkettő szenzációs!

Úgy éreztem végig, hogy Rideg Sándor időutazást tett anno, és a fiamról írt könyvet! :-) Csak tudnám, ez esetben miért tudtam végig nevetni...???

Regős Bendegúz bakterházban töltött mindennapjaiba tekinthetünk bele. A fiú a szolgálóéveit tölti a bakterházban, mint tehénpásztor. Napjai azzal telnek, hogy a sérelmeit okozókon kitöltse humorral teleszőtt haragját. Különösen a ténsasszonnyal vívott parádés harca nevettetett meg. Az ősbutaság végig kiütközik a könyvben, de persze ilyen formán ezen is végig nevettem.

Gyerek(ek) nélkül pár óra alatt végigolvasható! Stresszes napok után (vagy csak úgy is) mindenképpen ajánlom!

Mit nem adnék ilyen humorért!!! :-)

Rideg Sándor ajánlása mindent elmond, nálam nagyon célba talált:

"Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és a nevetés örömével. Ez alkalomként szolgált nekem arra, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam."

Jelentem, van egy új kedvenc könyvem! Bár ismét nem túl szívderítő történetet sikerült választanom, ez nem von le semmit az értékéből.

Vida Winter ünnepelt, sikeres író. Az életéről senki nem tud semmit, ugyanis akárhányszor kérdezik, Ő annyiszor ad elő különfélébbnél különfélébb, kusza történeteket. Ám eljön egy pillanat, amikor úgy dönt, felkéri Margaret Leát, hogy írja meg életrajzát.

Margaret magányos életet él. Édesapjával dolgozik egy nem túl nagy forgalmú antikváriumban, így sok izgalom nem éri az életben. A legizgibb történés, amikor édesapja aukciókon rálel számára egy régi kéziratra, mivel rég elhunyt írók életrajzát bújja, illetve azokat önti sorokba.

Az új munka, megbízatás által rengeteg rejtéllyel találja szemben magát. Teljes erővel beleveti magát a kutatásba. Az első, amivel szembesül, hogy az írónő regényében a címből is kitűnő tizenhárom történetből csak tizenkettő szerepel. Hol a tizenharmadik? Miről szól? Margaret feladata már-már rögeszméjévé válik: ezt a tizenharmadik történetet "megtalálni".

Tanúi lehetünk, ahogy a két nő munkakapcsolata átvált szinte már barátságba, Egyre szorosabb, bizalmasabb kapcsolatba kerülnek. Eközben Margaret életébe is bepillanthatunk. Abba az életbe, ami szintén nagyon "lyukacsos", sok részlet hiányzik. Pont azok a részletek homályosak, hiányoznak, amelyek segíthetnének megérteni neki, ki is Ő, honnan jött, hová megy? Folyamatosan szembesülnek saját múltjukkal, titkolni próbált hibáikkal. Ki nem mondva, egymást segítik elérni kinek-kinek a maga célját!

A könyv dúskál a csodaszép gondolatokban. Rendkívül színesen tárja elénk a szerző a megformált világot. Elmerültem benne, a külvilág szinte megszűnt a könyv olvasása közben. Amikor már sokadszor esett le az állam a meglepetéstől, azt gondoltam, most már nem jöhet semmi új fordulat. De akkor ismét elgurult a tantusz!

Nem csodálom, hogy sokat említi Jane Eyre-t. Szinte ugyanabba a világba, életérzésbe repített el. Csendben megjegyzem, néha már picit sok volt az utalás. De efölött szemet hunytam! :-)

"Van valami különös erejük a szavaknak. Ha avatott kezek alól kerülnek ki, megbabonáznak. Úgy rátekerednek az ember végtagjaira, mint a pókháló, és amikor annyira elbűvölték, hogy mozdulni sem tud, akkor átszúrják a bőrét, behatolnak a vérébe, és elnémítják a gondolatait. És a belső énében csodákat művelnek."

5/5

Partvonal Kiadó, 2006
Fordította: Szaffkó Péter
454 oldal

Elsősorban a kíváncsiság hajtott, miért piszkálják ennyire Coelho-t? Egyetlen könyvet olvastam tőle igen régen, Az alkimistát. Akkor viszonylag kielégített... Az utóbbi években bevallom, előítéletből nem olvastam tőle, pont a fent említett nagyon negatív vélemények miatt. De ez alapján ugye nem lehet dönteni!? Így direkt "levadásztam" ezt a könyvet, hogy valamelyest megvédjem a szerzőt. Sajnos nem fog menni!

Az adott történet főszereplője Brida, egy nagyon fiatal, értelmes, szép lány. Folyamatosan keresi az élet értelmét, a saját maga útját. Segítségére van Wicca, a boszorkány, és a Mágus, akik bevezetik a mágiába, illetve mindenfélébe. Másrészt ott van mellette párja, Lorens is, akitől szintén folyamatos támogatást kap. Belefolyik mindenféle misztériummal teleszőtt bonyodalomba. Számomra tényleg bonyodalom az egész, nem is tudtam kihámozni az egészből jóformán semmit! A főszereplő személye egyébként szimpatikus lenne, ha nem ebben a szövegkörnyezetben, nem ebben a történetben szerepelne. Valós életben nem is érteném, hogy kerül bele ilyen élethelyzetbe egy értelmes ember!?

Számomra frázispuffogtatás az egész! Egy nagy katyvasz! Nem tudom, mi mellett teszi le a voksát a szerző? Kereszténység, mágia, hinduizmus, boszorkányság???? Van itt minden! Vagy nem is kéne tudnom? Nem ezzel kéne foglalkoznom? Nekem ezek nem férnek meg egymás mellett! Én az egyszerű, tiszta hit mellett állok ki! Van egy olyan érzésem, hogy nem a saját érzéseit, tapasztalatait, gondolatait írja le a szerző, hanem hatásvadászat az egész! Mintha mindenféle vallási meggyőződésű olvasónak szeretne megfelelni egyszerre, egy időben, egy könyvbe foglalva. De hát ez lehetetlen!!! Mélyen felháborodtam, amikor az egészbe még Bibliaidézetek is kerültek!!! Pár kifejezést kijegyzeteltem: mesterséges démonok, Isten Bal Kezének légiója, Kis Misztérium, Árnyak könyve stb. Nálam még egy rossz sci-fi-nek sem menne el! :-(

Tele van a könyv életbölcsességekkel. Szinte egy mondat sincs, ami ne bővelkedne a bölcs kinyilatkoztatásokban. De pont emiatt már szinte unalmas. Csak kapkodom a fejem, mi szól nekem, mit mond nekem? Jó pár éve talán levett volna ezekkel a lábamról (amikor Az alkimista is némileg), de most már inkább azok a mély gondolatok érintenek meg inkább, amik folyamatosan rávezetnek a fontos dolgokra, nem pedig az agyamba ültetik, a számba rágják! Sokszor a kevesebb a több!!!

Tele volt a könyv bugyutábbnál bugyutább mondatokkal, amiktől némiképp már a hajam téptem. Két "kedvencem":

"Azoknak az embereknek, akiknek születésüktől fogva fejlett Adottságuk van, kicsi a fülcimpájuk, és a fejükhöz lapul."

"Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne, kislányom – mondta az apja az órára mutatva. – Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."

Sajnos nekem sem sikerült megfejtenem a szerző nagy példányszámban eladott könyveinek a titkát! :-(

A könyvet köszönöm a Bézs Magazin Szerkesztőségének!

Huhhh, kemény dió volt! Nem szoktam könyvet letenni, főleg ha jó, de most nagyon közel álltam hozzá! Nem azért, mert rossz könyv, de a gyomrom, lelkem nem bírta! Nagyon sok helyen a rosszullét határán voltam a tartalomtól!

A könyv irodalmi értéke kétségtelenül igen magas, de szörnyűségekben bővelkedik! Tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom!

Egy fiúgyermeket szülei a háború elől egy távoli faluba küldenek, bízva benne, hogy elkerüli a borzalmakat. A nevelőanyja, akinél még jó sorsa van, hamarosan meghal, így gyerekfejjel kénytelen faluról falura kóborolni. Részenként újabb helyszíneken talál "menedéket". A menedék tényleg nagyon erős túlzás!

Az emberi megaláztatás, állati kegyetlenség mindennapos a fiú életében.

Nem akarok álszent lenni! Én tudom/tudtam, hogy léteznek/léteztek ilyen élethelyzetek, de ennyire töményen még soha nem találkoztam vele. A rasszizmus minden formáját elítélem, és ebben a könyvben bőven akad belőle. Tanúi lehetünk, ahogy a viszonylag magasabb társadalmi rétegben élők hogyan alázzák meg rendszeresen az alattuk lévőket.

A történet vége kicsit "vígasztalt". Reményt ad, hogy azért minden borzalom ellenére is ki lehet jutni az alagútból!

"Nem lenne egyszerűbb megváltoztatni az emberek szeme és haja színét, mint hatalmas kemencéket építeni, és aztán cigányokat meg zsidókat fogni, hogy elégessék bennük őket?"

Nagyon sokat agyaltam rajta, hány pontot adjak? Először lepontoztam, de rájöttem, hogy irodalmilag tényleg nagyon értékes. Az már más tészta, hogy a lelkemet megviselte!

Gabriel Allon az izraeli titkosszolgálat kiemelt ügynöke. Egy halott holland gyilkossága után kutat. A nyomok alapján eljut Londonba, ahol "belecsöppen" egy nagyszabású terrorakcióba. E terrorcselekmény közben elrabolják az amerikai nagykövet lányát. Ennek szemtanúja, illetve résztvevője lesz Gabriel. Természetesen új megbizatást kap, meg kell mentenie Elizabeth-et. Versenyt fut az idővel, minden perc számít. Körbeutazza a fél világot, információkat gyűjt, újabb feladatokat kap.

Gabriel, bár titkosügynök, ennek ellenére a legcsekélyebb mértékben sem volt egyáltalán titkos. Minden akció után bekerül a fényképe az újságokba! Nekem ez picit nevetséges volt.

Olvasótársaim lehet, hogy megköveznek, de nekem nagyon nem jött be ez a könyv. A pulzusom mindvégig egy tartományban volt, néhol még az alacsonyról is lejjebb hullott! Az izgalmat egy másodpercig nem éreztem. Sehol nem féltem, nem aggódtam! A végkifejletet is szinte az elejétől sejtettem. A főszereplő számomra férfiatlan volt. "Kedvenc" részletem:

"Gabriel, hogy ne figyeljen a még mindig előtte kavargó rettenetes eseményekre, nagy hévvel vetette bele magát az esküvői előkészületekbe. Ragyogó esküvői magazinokat lapozgatott, elmélyült beszélgetést folytatott Chiarával az esküvői menüről és virágkompozícióról, és órákon át ücsörgött vele a nappaliban."

Nekem ez valahogy nem fér bele a "kiemelt titkos ügynök" képbe...

Nagyon tetszett (bár ez nem feltétlenül a könyv érdeme), amikor izraeli, jeruzsálemi tájképeket írt le a szerző. Nagy szerelmem Izrael, többször jártam ott, sajnos már elég régen. Nagyon érezhetően írta le a tájat, a szívem fájdult bele, hogy azonnal indulnék... De a könyvet nem tartom meg! :-(