Klassz volt ez a könyv! Ezzel úgy érzem, ki is fulladtam, de mégis muszáj valamit írnom. Igazából nem is tudom, hogy foglaljam össze! Túl nagy története, tanulsága nem volt számomra, mégis faltam a sorait. Ráadásul igen tömény, nem hagy nyugtot az embernek, de akkor sincs egyszerű dolgom. Az biztos, hogy végig nyugalom szükségeltetett az olvasásához.

Először azt hittem, hogy a címe félrevezetett, hiszen csak egy lányról szól. Aztán rájöttem, hogyha valami tanulsága van is a könyvnek, akkor az az, hogy a történetek, mozzanatok ennek a lánynak az életéből bármelyikünkkel, bármikor megtörténhetnek. Semmi különleges, semmi extra, mégis az életünk része lehet. Egyébként is a nők szemszögéből mutat be minden eseményt, a férfiak itt "csak" asszisztálnak.

Aztán arra is rábukkantam, hogy ez egyfajta önéletrajz jellegű regény. Így már érdekesebb volt a dolog.

Dell, az esetlen, tenyeres-talpas leány a kanadai Ontario tartományban él szüleivel, testvérével, és ezüstróka-tenyésztéssel foglalkoznak. Fiatal lányként ismerhetjük meg. Életét egész kamaszkoráig nyomon kísérhetjük, hogyan próbálja az adott korban, adott társadalmi-anyagi-családi körülmények között a határait feszegetni.

Istenkeresése csapongó, kíváncsiskodó és igen befolyásolható. Egy jóképű pasiért mindent! :-) Azért huhhh, amikor a szexualitás kérdéseit kutatta, néhol meghűlt bennem a vér, főként, hogy sokszor nyilvános helyen olvastam. Próbáltam a szemem csücskéből figyelni, hogy látja-e valaki milyen sorokat darálok!? De ezek is annyira érzékelhetően (ez itt mondjuk félreérthető), szépen vannak leírva, hogy csak na! A lány nem igazán veszi komolyan a dolgokat, és sokszor szerintem ez a szerencséje... amilyen helyzetekbe keveredik!!!

Megkedveltem Dell történetét, izgultam érte, drukkoltam neki és hiányérzetem volt, amikor vége lett a történetnek. De kis emésztés után rájöttem, hogy dehogy van vége, én továbbírhatom magamban nagyon sokféle módon!

Szerettem a finom, szarkasztikus, hűvös humorát is a könyvnek. És hát állatian jól ír a nő!

Hűha!!! Ez aztán nagyon jól esett a lelkemnek! Rég éreztem ekkora megelégedést egy könyv elolvasása után.

Kortársaim, ismerőseim körében - nem igazán érthető okokból - azt tapasztalom, hogy nagyon el van hanyagolva, feledve a klasszikus magyar irodalom. Ez a hiányosság az én életemben is jelen van. Nem is értem, hogy miért!? Az biztos, hogy ezentúl másként lesz.

Mikszáth valami olyan fondorlatossággal, profizmussal rakja egymás mellé a szavakat, mondatokat, hogy csak győzzük nyomon követni a történéseket, és törölgetni arcunkról a könnyeket a nevetéstől. Merthogy nem csak írni tud nagyon-nagyon jól, de humorból sem szűkölködnek sorai, anekdotái ott ütnek, ahol kell.

Milyen szép is az élet, hiszen Buttler János Sárospatakról Bornócra igyekezvén megpillantja élete szerelmét, Piroskát. Minden a rendes kerékvágásban halad, annak rendje és módja szerint megkéri a leány kezét, aki igent is mond, megtörténik az eljegyzés.

Na itt jön a bibi, mivel Dőry báró lányának, Máriának nem kívánt terhességét valahogy el kell tusolni. A lány apja jó nagy ármánykodással, fondorlattal csapdába ejti Buttler Jánost, akit erőnek erejével belevisznek egy kényszerházasságra. Természetesen a gróf családja mindent elkövet a házasság érvénytelenítése érdekében, perre viszik a dolgot. Magával az egyházzal állnak szemben, óriási, évekig tartó küzdelem kezdődik. Az egyházzal, a klérussal vívott csata felemészti Buttler idegrendszerét, de szerelmüket nem tudja elpusztítani! Mindvégig reménykednek, hogy vágyuk egymás iránt beteljesedhet, de közben csak telnek az évek...

Mikszáth 1900-ban írta ezt a művét. Sok helyütt megvádolták egyházellenességgel. Van benne valami... Bár, ha valóban igaz történeten alapul (amit maga Mikszáth állít), akkor még érthető is.

Mindenképp el kell vonatkoztatni a több, mint száz éves kulturális, történelmi, politikai változásoktól, de a humora, írásmódja egy lábon is megállja a helyét mind a mai napig.

Tényleg csak áradozni tudok erről a könyvről. Örülök és megtiszteltetés, hogy "összetalálkozhattam" az íróval! Már be is gyűjtöttem szűk családi körömből jó pár Mikszáth kötetet a folytatáshoz.

Az alábbi helyen pedig több idézet is található a könyvből, azoknak már az újraolvasása is nagy örömet szerez nekem! Szeretem Mikszáthot!!!

Nem igazán tudok leszakadni mostanában a skandináv krimikről, úgyhogy erre is sort kerítettem. Az előző kettő után (Árulás, A megváltó) nagyon kíváncsi voltam, hogy tényleg valami csoda birtokában vannak-e ezek a skandináv írók? :-) Most azért picit elégedetlen voltam, némiképp erőltetett volt néhol a történet, bár mindvégig talány maradt számomra a végkimenetel.

Erica, a főszereplő Stockholmból tér haza Fjällbackába, a szülői házba. Tervei szerint nyugalomban befejezi legújabb könyvét. Ennek a nyugalomnak viszont elég hamar lőttek, mivel legjobb gyermekkori barátnőjét, Alexet vérbe fagyva találják. A halott nő családja felkéri Ericát, hogy írjon egy életrajzi megemlékezést Alexről.

Nehezíti a helyeztet, hogy bár gyermekkorukban elválaszthatatlan barátnők voltak, Alex nagy hirtelenséggel lépett ki az életéből, elköltöztek szülőfalujukból, onnantól kezdve senki nem hallott róla.

Ahogy mindjobban beleássa magát Erica a részletekbe, annál több elvarratlan szál, rejtélyes töredék kerül napvilágra. A mozaikdarabkák összeillesztése egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak. Eleinte öngyilkosságként kezelik az ügyet, de ez az elmélet elég hamar megdőlni látszik.

A nyomozást Patrik Hedström vezeti, aki fiatalkora óta rajong az írónőért, aki erről mit sem sejt. A férfi egy váláson van túl, úgyhogy szabad a pálya... Mellesleg pedig a lány nagyon sokat segít neki a nyomozásban, úgyhogy van ürügy a talált randikra is.

A nyomozás, az írás nehézségei mellett Ericának a saját életét is rendbe kell szednie. Szerelmi élete is kétesélyes, de itt a remek alkalom, hogy helyes mederbe terelje a dolgait.

Összességében egy izgalmakkal teli krimit olvashattam egy ígéretes, fiatal írónő tollából.

A levonás oka még a sok-sok helyesírási hiba volt, amelyek minduntalan elvonták a figyelmemet a történetről. Egyébként pedig azért még mindig skandináv krimi fan vagyok!!! :-)

"Hogy hova tűnök olyankor?

Ajtó-ablak nélküli szobába, aminek a falai elég vékonyak ahhoz, hogy mindent lássak és halljak az odakinti világból, ahhoz viszont már túl vastagok, hogy áttörhessek rajtuk.

Ott is vagyok, meg nem is.

Dörömbölök, de kívül senki sem hallja.

Hogy hova tűnök olyankor?

Idegen országba, amelynek lakosai még csak nem is hasonlítanak rám, ráadásul beszéd nélkül beszélnek, és a levegővel együtt az örökös zajt is be kell lélegeznem. "Rómában mint a rómaiak", mondogatom magamnak, és meg is próbálok szóba elegyedni a helyiekkel, akikről csak azt felejtették el közölni velem, hogy valójában tök süketek.

Hogy hova tűnök olyankor?

Végtelen, kimondhatatlan narancssárgaságba.

Hogy hova tűnök olyankor?

Zongorává változom, de csak fekete billentyűk vannak rajtam. Csupa félhang, márpedig az emberi fogyasztásra alkalmas dallamokhoz a fehér billentyűkre is szükség lenne.

Pontosan emiatt jövök vissza:

A fehér billentyűkért."

Nagyon vártam ezt az újabb könyvét az írónőnek, hiszen nagy rajongója vagyok. Abszolút hozta a "Picoult-os" formát. Ha nem tudtam volna, kinek a tollából származik, akkor is rájövök, mivel rendkívül jellegzetes maga az írásmód is, de a szerkesztése is. Ismét, mint mindig, a történet szereplői szemszögén keresztül, váltakozva követhetjük nyomon a történteket.

Újból egy jó velős témánál kötött ki a szerző, amihez most is nagyon finoman, érzékenyen nyúlt hozzá, mélyen beleásva magát a szakirodalomba.

Jacob Asperger-szindrómában szenved, amely egy neurobiológiai fejlődési zavar, az autizmus egy enyhébb formája. A nyelvhasználata gyakran eltér a megszokottól. Jellemző, hogy az elmondottakat szó szerint értelmezi, másrészt pedig kóros bőbeszédűségben szenved, az árnyalatokat egyáltalán nem érti a kommunikációban.

Gyakran nem is lehet megérteni mondandójának logikáját, következtetéseket sem könnyű levonni, megérteni, hogy miről van szó, vagy szinte rögtön más témára tereli a beszélgetést. Ha zavarban van, filmekből idéz szó szerinti részleteket, ezzel is megzavarva környezetét.

Apja kisgyermekkorukban elhagyta őket, pénzük nagy része Jacob étrend-kiegészítőire, gyógyszereire megy el. Közvetlen családtagjain kívül nem igazán akad ember, akit viszonylag közel engedne magához, kivéve Jess-t, a fejlesztőpedagógust. Benne megbízik, hallgat rá, valóban hasznos segítségnek bizonyul.

Jacob megszállottan, már-már betegesen vonzódik a kriminalisztikához, a bűnügyi helyszínelők munkájához. Ez is az Asperger-szindróma egyik fő tünete, a szűk körre korlátozott érdeklődés. Hihetetlen, többkötetnyi információ birtokában van, bár ez mind lexikális és sokszor az értelmét sem fogja fel.

Anyjától kapott adóvevőjén rendszeresen értesül a bűnügyek helyszínéről, amelyet egyből célba is vesz, a nyomozók nagy örömére...

A dolog pikantériája, hogy egy napon Jess eltűnik, majd pár nap múltán holtan találják. Igen hamar minden gyanú Jacobra terelődik. Betegségéből adódóan egyértelmű válaszok nincsenek, saját magát is egyre inkább "beleviszi" a bűnténybe. Az empátia hiányának megmutatkozása sem éppen az ő malmára hajtja a vizet. Nagyméretű nyomozás kezdődik, amit bírósági tárgyalás követ. Leginkább azt szeretnék bebizonyítani, hogy a fiú betegsége miatt nem büntethető. Anyja is dilemmában van, szeretne hinni fia ártatlanságában, de ott vannak a bizonyítékok.

Természetesen nem ennyire egyszerű a dolog, tartogat a történet épp elég meglepetést...

Magáról a betegségről nagyon sokat megtudtam, letenni sem bírtam a könyvet, végig élveztem. Viszont az eddigiekhez képest fél pontnyit csalódtam, nem volt akkora durranás, mint az eddigiek. Szóval nem vágott annyira padlóra, mint az eddigiek! :-) Persze ettől még mindig ott van a menőbb könyveim között! :-)

4,5/5

Athenaeum Kiadó, 2011
Fordította: Mallász Rita
Eredeti cím: Handle With Care
596 oldal

Amikor érdeklődtem a könyv után, nagyon megrémültem a borítótól, rá sem mertem nézni. Azért túlzásba most sem viszem, tényleg rettenetes!

Biztattak sokan, hogy a tartalom ellensúlyozza a küllemet, tényleg így is lett, ráadásul jó értékeléseket is kapott a könyv. Szerintem a téma már sokféleképpen fel lett dolgozva, más-más módon.

Mit tegyen egy kisfiú, Blue, aki eleve visszahúzódó, sok bántás éri, édesapját elveszti? Milyen módszerekhez tud folyamodni az igazságtalanság elkerülése, kivédése végett? Hogyan dolgozza fel az őt ért sérelmeket. Az, hogy kiírja magából elképzelt történet formájában, az adott helyzetben még talán a legszimpatikusabb volt számomra. Az ő álmait, vágyait, kívánságait rejti a sorok közé. A történet főszereplője és egyben álmai fő karaktere is Vadóc, aki már a nevéből is sejlik, igen vad körülmények között éli életét. Beszélni nem tud, kommunikációja leszűkül a hörgésre, morgásra. Vadóc egy erdő mélyén él, soha nem járt iskolába és kerüli az embereket. Ez a fiú, aki megtorolja Blue sérelmeit, kiáll a fiú igazáért.

A könyv képregényszerű, tele van mások által igen igényesnek tartott illusztrációkkal. Én sajnos nem tudtam elvonatkoztatni a horrorisztikus érzettől, amikor ezeket a képeket mustráltam.

A könyv fontos apropója, hogy David Almond édesapja váratlanul halt meg, gyerekként Almond nem tudta ezt feldolgozni. Az iskolában is bántották, így egy nap hirtelen ötlettől vezérelve született meg a történet. Persze a szerző saját magát és húgát is beleszőtte a történetbe, na meg az Őt megalázó fiút is.

Egy bő fél óra alatt el lehet olvasni ezt a kis mesét. Én különösebben nem vártam semmit a történettől, de a végén mégis jólesően nyugtáztam, hogy vannak még csodák.

Olvasva a szöveget, egy sokkal lágyabb illusztrációt képzeltem a történethez. Számomra egyenesen rémisztőek a rajzok. Vadóc néha igazán vad, ezeknél a részeknél megdöbben az ember, hogy mennyi agresszió lakozhat egy kisgyermek lelkében, ha valami trauma éri.

Vaskos volta miatt sokáig tologattam a könyvet, bár vonzott, mint a mágnes. Nagyon emlékeztetett engem A tizenharmadik történetre, amely nagy kedvencem. A főszereplő ott is egy idős hölgy, aki saját életrajza megírásának céljából emlékszik vissza régmúlt időkre. Ebben a történetben viszont egy rendező szeretné filmre vinni egy hajdan történt öngyilkosság(?) történetét, a sokat látott-hallott 98 éves Grace Bradley segítségével.

A Riverton udvarházban 1924-ben fejbe lövi magát a híres író, Robbie Hunter. A haláleset körülményei mindvégig tisztázatlanok. A tragédia szemtanúi Hannah és Emmeline Hartford, az elegáns angol Riverton udvarház testvérpárja.

Grace az udvarházban szolgál a lányok kamaszkora óta, később Hannah komornája is lesz. Sok titkukat ismeri, vágyakozik azt az életet a saját bőrén megtapasztalni, amelyet ők élnek. Persze ez lehetetlen, annak ellenére, hogy nap mint nap egy levegőt szívnak. Irigység van benne, de semmiképp nem rosszindulatú ez az érzés. Életét feláldozta a lányokért, később Hannahért, még az előkelőbb udvarházakból érkező állásajánlatot is elutasítja hűsége jelképeként. Csendben, alázatosan szolgál, nem szúrja senki szemét.

Különös, később nagyon fontos szálak keverednek már a történet elejétől fogva, amelyek még jobban bonyolítják a helyzetet. A szerző végigszövi ezeket a fonalakat a mai napig és a végén áll össze a teljes kép. Nagyjából lehetett következtetni dolgokra, de így is igencsak meglepődtem a végén.

És mi köze az egészhez Gracenek? Milyen sötét titkokat rejteget magában már hosszú évtizedek óta? Mit tehetett volna, hogy másképp alakuljanak a dolgok? Illetve mit nem kellett volna megtennie? Vajon az, hogy kibeszéli magából a történteket, segít ennyi idő elteltével, hogy könnyebben feldolgozza az emlékeket?

Unalmasnak nem mondanám a könyvet, de körülbelül a kétharmada kissé cammogós volt. Szép lassacskán csepegtette az írónő az információkat, nagyon igényesen kidolgozva benne szereplőket, részleteket. Az érzelmeket, hangulatokat gyönyörűen vetette papírra, engem nagyon megfogott.

Ifjúsági irodalomnak van titulálva a könyv, de én azért a thriller kategóriát is megkockáztatnám. Előfordult, hogy hajnalban olvastam és minden apró neszre majd' összetojtam magam. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a stressztűrő határaim nem túl tágak! :-)

Hol is van az a biztonságos hely, ahova egy testvérpár menekülhet? Még visszaemlékszem "horroridőszakomra", amikor soha nem értettem, hogy a sejtelmes zene alatt, amikor nyilvánvalóan van valami a sötétben, a szereplők miért menekülnek az erdőbe, a még sötétebb útvonalakon!? Hát itt is ez a helyzet, bár Julia és Robert előre nem tudhatta hova is tartanak. Hiszen a Grace College egy, a világ tetején álló, csak életveszélyes szerpentinen megközelíthető, eldugott völgyben helyezkedik el, és ahol semmi sem normális.

Fura a környezet, furák az emberek, rendkívül szokatlan dolgok történnek, amelyet mind az üldöztetésük jelének tudnak be. Pedig az is lehet, hogy a többiek sem véletlenül kerültek oda. Nem elég az új környezet, küzdenek a beilleszkedéssel is, hiszen egy menekülő ember mindenhol ellenséget lát. A fiútestvérnek még ráadásul szociális problémái is vannak, valahogy ezt is "kezelni" kell.

És ekkor jön a hab a tortára, történik egy rejtélyes haláleset, ahol szinte mindenkinek van alibije. Hát még szép! Tényleg nem tudtam, hogy kapcsolódnak majd az események egymáshoz, és persze nyitva is maradt jó pár ajtó, de mivel sorozatról van szó, így nem probléma, csak még izgalmasabb a dolog.

Számomra nagyon filmszerűen jöttek le a jelenetek, ahogy ecseteli hogy nyikorogtak a bútorok, ahogy susog éjnek évadján a szél, persze mikor máskor legyen kint az ember lánya? :-) Tényleg, mintha visszacsöppentem volna tinikoromba, amikor faltam ezeket a típusú filmeket.

Mindvégig titokban marad, hogy ki elől, mi elől menekülnek, illetve ennek mi az oka. Én a jelekből sejtelmesebb, picit horrorisztikusabb okra gyanakodtam, de azért így is épp elég izgalomnak voltam kitéve.

Hogy hány fejezete lesz a könyvnek, erről viták vannak. Én ebbe nem bocsátkoznék bele, fogalmam sincs. Az tuti, hogy tavasszal jön a következő rész A katasztrófa címmel. Én nagyon várom a folytatást!

Nem tudom hova tenni ezt a könyvet magamban. Mindenképpen tetszett, de volt benne valami visszásság is. Még nem értem, mi lehet az! Fura volt, nekem minden túl idillikusnak tűnt, pedig van benne megrázó esemény is, nem is kicsi. Valahogy olyan valószínűtlenek voltak a szereplők, a táj, a történések is. Mégis tetszett! Mégis megragadott, kis híján meg is siratott.

Meg apja író. Hogy nyugalomban tudja befejezni könyvét, egy eldugott vidéki házba költöznek. A családban viszonylag rend van, de azért a két lánynak, Megnek és Mollynak megvannak a maguk kis stiklijei, háborúi. Meg a furcsább lány. Önbizalma szinte semmi, különösen a feltűnő szépségű nővére mellett, aki a legmenőbb fiúval jár az iskolából, sőt még a szurkolócsapat élére is beválasztják.

Szerencséjére Meg egyik magányos sétája alkalmával összeismerkedik azzal az emberrel, akitől egyébként a házukat is bérlik. Ő Will Banks, aki nagyon sokat segít Megnek abban, hogy ráismerjen az élet apró szépségeire, legyen az egy picike virág, de akár a nagy dolgokra is, mint például a születés. De a legfontosabb, hogy különösen a saját maga elfogadásában segít neki a férfi!

Meg a fényképezésben leli legnagyobb örömét, ebben találja meg fő kifejezési formáját a világgal szemben. A lencsén keresztül úgy érzi, hogy a valóságot látja, minden köntörfalazás nélkül. Will bácsival együtt vetik bele magukat ebbe az elfoglaltságba, közösen hívják elő a fényképeket, tanácsokat adnak egymásnak, igazi jó barátság szövődik köztük, még a nagy korkülönbség ellenére is.

Amikor Mollyt orrvérzéssel kórházba viszik, Meg egyáltalán nem sejti, hogy nagyobb a baj. Hiszen eddig is vérzett az orra, és nyilvánvalóan a hideg miatt van. Pár nap ápolás, pihenés, és újból minden rendben lesz! Az ijedtség azonban nem marad el, mindent megfogad, soha többé nem fog veszekedni a testvérével, jó barátnők is lesznek egyben. Sokáig nem fogja fel, hogy a baj nagyobb egy kis megfázásnál. Szülei reakcióit is rendeznie kéne magában, belső csatáit is folyamatosan vívja.

Mindenképpen úgy éreztem a történet végére, hogy Meg, ez a kishitű, visszahúzódó lány jócskán felnőtt!

Elrabolták az érdeklődési körömet a megnyugtató, kiszámítható, lelket simogató romantikus történetektől. Ehelyett jött ismét egy skandináv krimi személyében a körömrágás, hajvég húzogatás, párnacsücsök szorongatás.

Hát én azt sem tudom honnan keveredtünk hova! Csak kapkodtam a fejem, az idegrendszerem néhol majd' felmondta a szolgálatot.

A történet legeleje is már egy elég nagy turpissággal kezdődik. Mondtam is magamnak, hogy erre jól oda kell figyelni, mert ebből még lesz valami! :-) De mire odáig értünk, hogy megértsem, helyretegyem, addigra már annyi minden más is történt, hogy rég elfelejtettem. Persze aztán gondoskodtak róla, hogy ismét előtérbe kerüljön, de már teljesen más megvilágításban, a történet vége felé, amikor már aztán tényleg réges-régen elfelejtettem.

Oslóban valami nagyon nem stimmel az Üdvhadsereg környéke táján. A karácsonyi ünnepek előtt egy rendezvényen lelövik az egyik munkatársukat. Nyom szinte semmi, kiindulópont nuku. Az én új kedvencemnek Harry Holenak viszont nincs lehetetlen. Az egyedüli, amit tudni lehet, hogy a gyilkos piros kendőt viselt a nyakában. Másrészről meg mindenki gyanús, meg sok mindenki szimpatikus is. :-)

A nyomozónak nem sok hitele van felettesei körében, ennek ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy hatékonysággal deríti fel a bűnügyeket. Itt sincs nagyon más választás, mint őrá bízni a nyomozás vezetését. A megbízhatósága kérdéses az előélete miatt, viszont van egy nagyon jó módszere, a megérzés! Szinte szlogenjévé válik az első sejtésekre, sugallatokra hallgatni. És úgy tűnik, ez be is válik. Sokszor kell korábbi kudarcaival, tévedéseivel, belső vívódásaival megküzdenie, így tényleg nem könnyű a helyzete, de a jó kis kopóorra nem hagyja cserben. A szálak egészen Horvátországig nyúlnak vissza.

Kinek, miért, mikor állt útjában a meggyilkolt vezető? És a múltban történtek mennyiben hatottak ki a cselekményre?

A pénz nagy szerepet játszik a történetben, talán ez az egész mozgatórugója. És persze, hogy van szerelmi szál, nem is egy! Már ezek kibogozása sem volt egyszerű feladat.

Végig feszültségben tartott a történet, ideges voltam, ha megszakítottak olvasás közben! :-) Én nem is értem, hogy kerültek elő ezek a skandinávok krimiügyileg, de jól teszik, hogy itt vannak!

Az már gáz, ha belezúgtam Harry Hole-ba? Aki amúgy egy lecsúszott alkoholista, dohányfüsttől bűzölgő, kissé depressziós (az már mé' ne?), de veszett jó nyomozó??? Meg a borítón szereplő pasiba is! :-) Egyébként ilyennek képzelném Hole-t, pedig ez a rosszaság, aki a történetben az én szemeimben egy kis csíra volt! :-)

Egyébként pedig senkiben ne bízzatok a történet szereplői közül!!! :-)

Skandináv krimi-fan lettem.

Nagyon élveztem a könyvet. Megszerettem a Czeisler családot és az évtizedeken át hozzájuk csapódó különböző szereplőket is. Nagyjából egy évszázadon átívelő, nagyon érdekes történelmi korrajzzal átitatott családregényt olvashattam.

A történet középpontjában Auguszta áll, aki hosszú éveken át próbálja egyben tartani a hatalmas családot, küzdve hittel, bánattal, szeretettel.

Annak ellenére, hogy egy korábbi posztomban pont a háborús történetektől való megcsömörlésem miatt fakadtam ki, most ez mégsem okozott gondot, pedig átitatja többek között a II. világháború, az 56-os forradalom is a regényt, amelyek nem kímélték a család tagjait sem, főként hogy egy zsidó családról van szó. Ortodoxnak nem nevezhetőek, azért mégis a zsidóság gyökere mélyen ott rejtőzik kezdetekben mindegyikük lelkében, mindennapjaiban. Fontos számukra, főként az idősebb generációnak a jeles ünnepekről megemlékezni, Széder estét kihagyni nagy vétek. Innentől kezdve nálam majdhogynem garantált volt a siker...

Egyben visszaemlékezés a könyv egy jó pár generációval későbbi leszármazottól, Auguszta dédunokájától, akinek a vallás már nem jelent szinte semmit, a hagyományok réges-régen tovaszálltak. Maradt a depresszió, a kilátástalanság. Tulajdonában vannak feljegyzések, emléktárgyak, amelyek talán közelebb vihetik felmenőihez. Segít, ha visszamegy a múltba? Tudnak neki az ősei jó tanácsokat adni? Számít honnan jött? Mindez kiderül (vagy talán mégsem) a könyv olvasása után.

Az 1800-as évek végére, 1900-as évek elejére, Mezőkövesdre nyúlik vissza a történet kezdete. Mezőkövesd mindvégig nagy hangsúlyt kap a történetben, hiszen ez a család bázisa, ide megy férjhez Pollner Auguszta. Nagyon sokáig innen "irányítja" családját, ide születnek meg gyermekei, szám szerint hat. Mindegyik más-más egyéniséggel, így más-más problémával vág neki az életnek.

A család a háborús viszonyok következtében, az új lehetőségek reményében szerteszét szóródik a világban, Mezőkövesden már írmagja sincs a hajdani zsidó családnak. Hogy ott éltek e nemzetség lakói, már csak a lezárt zsidó temető bizonyítja.

Szerintem nagyon jól voltak ábrázolva a karakterek, mindegyiket "személyesen" megismertem, aggódtam értük, szerettem őket, drukkoltam nekik, velük éltem. Hihetetlen gazdag, színes háttérrel rendelkező család sok-sok évébe pillanthattam bele.

Én nagyon bírtam az öreglányt, annak ellenére, hogy a vele való együttélést nem biztos, hogy nagyon preferáltam volna. Szegényt néhol már karosszékestül, ordebálás közepette tették fel a platóra továbbköltöztetés céljából, de szinte már úgy tűnt, mindenkit túlél. Az egész család mozgatórugója volt.

És mi az, ami elveszett? A hit, a hagyomány mindenképpen, de a családi köteléket, szeretetet, összetartást sem találtam már meg a regény végén az emberek életében, még akkor is, ha ez néha nagyon nehéz teherként helyezkedett el a vállukon.

Caroline Jourdan élete szinte a tökéletessel egyenlő. Igencsak busásan fizető állása van a Washington-beli Capitoliumban. Rangos eseményeken, világhíres emberek között forog nap mint nap. Panaszra tényleg semmi oka.

Villámcsapásként éri a hír, hogy haza kell térnie Tennesseebe, mivel édesanyját szívroham érte, előre nem látható, hosszú kórházi ápolásra szorul. Édesapja háziorvosi praxist működtet, ahol első számú asszisztense pont felesége volt. Gyakorlatilag éhbérért dolgoznak, sokszor a rászorulóknak (akikből sok van a környéken) ingyen adják oda a gyógyulásukhoz szükséges orvosságot, eszközöket. Új alkalmazottat nem tudnak felvenni, hiszen tisztességes bért nem tudnának kifizetni, így lánya segítségét kell kérnie.

Caroline kezdetben pár napos ott tartózkodásra számít, ám ebből jóval több idő kerekedik. Egymást érik a néhol nem egyszerű orvosi esetek, mindez általában ironikus humorral fűszerezve.

A negyvenes nő nap mint nap azon gondolkodik, hogy kerül vissza a családi fészekbe, amikor éveken át azért küzdött, hogy saját, önálló életet tudjon kialakítani, ráadásul ez a vártnál sokkal jobban sikerült is. Úgy érzi, visszafelé halad, a kezdeteknél téblábol ismét. De vajon mire elegendő az a bő egy év, amit ott tölt. Rájön vajon arra, hogy többet ér-e a jól fizető, ámde sablonos kapcsolatokon alapuló állás az igazi, kézzelfogható segítségnél, amit napról napra nyújtani tud a környezetében élőknek?

Nekem kicsit felsorolásszerűek voltak az esetek, jöttek egymásutánban, vég nélkül.

Nem nagyon tudom hova tenni a könyvet magamban. Valahogy a célját, az értelmét nem nagyon látom. Érzem, hogy mély mondanivalója lenne/van, de valahogy nem jutott el hozzám teljes egészében. Inkább a humora, vicces mivolta miatt élveztem többnyire. Tetszett az is, hogy nem tökéletes emberekről szólt, hanem hiányosságokkal küzdőkkel volt tele, akik így is elégedettek voltak. A borító viszont nagyon az ízlésemnek megfelelő. Mondjuk nem a bonyolultság jellemző rá. :-)

Hirtelenjében kell írnom a könyvről, hiszen annyiféle érzelmet, gondolatot váltott ki belőlem. Korántsem biztos, hogy mindet vissza tudom adni ezen a poszton keresztül. Sírok, szorongok, nevetek, drukkolok! És ezeknek még számtalan árnyalata, ami át-, meg átfut rajtam még az olvasás után is. Nagy valószínűséggel ez még nem is fog véget érni egy jó darabig.

Igaz történetet olvastam Zariffa Saada pár évéről, 8 éves korától körülbelül 17 éves koráig. Ebből a röpke 255 oldalból következtethetünk az előzményekre és élete további szakaszaira is.

Olyan érzésem volt, mintha egy kis kincsesládikát tartottam volna a kezemben, egy mesekönyvet, pedig a legtöbb esetben korántsem volt megnyugtató, vidám a történet.

A helyszín a Líbia-beli Tripoli. A múlt század közepén járunk, ahol egy gettóban élő, a mindennapi megélhetésért küzdő, 8 gyermekes zsidó család életébe pillanthatunk bele. Ennek a családnak a tagja Zariffa, a 8 éves, fantasztikus tálentumokkal megáldott kislány. Mindenki életébe fényt visz, szeretnek a közelében lenni, Ő is szereti az embereket. Még az sem zavarja, hogy mindenütt "bolondok" veszik körül.

Az, hogy ki a bolond, a történet egyértelművé teszi, hogy sokszor a társadalom mondja ki, de nem biztos, hogy ez a valóságban is így van. Legyen szó a szörnyű tragédián átesett Mabrukról, vagy az önjelölt anyáról, Alexisról. Mindkét személlyel egymás hiányosságait kívánják pótolni. De mindenkinek szüksége van a másikra.

A II. világháború következményei itt is eléri őket, a nyugodt élet megvalósítása már csak emiatt sem lehetséges. Zariffa nehezen dolgozza fel a pogromok emlékét, élményét. Fiatal korához képest jóval érettebben gondolkodik, de így sem könnyű megemésztenie a látottakat.

Ez a kislány küzd a gyermek-, illetve felnőttkor között tátongó szakadék szélén. Identitása kialakulóban, bár korántsem nevezném határozatlan, jellemtelen egyénnek, sőt! Nemcsak barátságára szomjaznak az emberek, hiszen egy nap újdonsült munkahelyének, a Profumeria ajtaján belép álmai hercege, akinek szintén nem közömbös a lány kisugárzása.

Zariffa párkapcsolat terén nem igazán rendelkezik jó mintával, hiszen szülei, illetve a környezetében élő zsidó házaspárok igen konzervatív módon "élik" meg ezt az állapotot. Szüleit még egymást megcsókolni sem látta, nem tudja, mi illő, mely érzelem helyénvaló!? Azonban szívének nem tud parancsolni, menthetetlenül beleszeret a sem társadalmilag, sem korban hozzá nem illő férfiba, aki szintén viszonozza a lány érzéseit. Hihetetlenül tiszta, gyönyörű, sallangoktól mentes szerelem bontakozok ki köztük.

Hogy szerelmük be tud-e teljesedni, hogy Zariffa szerelméért elkövetett tettének milyen következményei lesznek, hogy ezt megtudja az olvasó, mindenképp ajánlom elolvasni a könyvet! Meg amúgy is, mert nagyon jó kis könyv ez!

Véletlenül cseréltem ezt a könyvet, de most már biztos vagyok benne, hogy jönni akart hozzám! És milyen jó, hogy rátaláltam! Állítólag ennél a könyvnél A Sorel-ház még jobb is! Izgatottan várom.

Modern kori shakespeare-i történettel találtam szemben magam. A fülszöveg, borító és a sejtéseim alapján gondoltam, hogy köze van a nagy klasszikushoz! :-) De azért titkon reménykedtem (főként a végében), hogy némiképp szakítunk a hagyományokkal.

Magáról a történetről mit is írhatnék? Nyilván mindenki töviről-hegyire ismeri, felesleges lenne belemenni. Ráadásul én sosem voltam oda Rómeó és Júlia bármely változatáért sem. Soha nem értettem, hogyan lehetett ekkora baklövést elkövetni. :-)

Viszont nagyon tetszett, hogy ebben a könyvben a szerző úgy közelítette meg a szereplőket, mint akik valóban hús-vér emberek. Tisztán, egyértelműen ábrázolta az érzéseiket, mindamellett, hogy itt is folyamatosan verseltek, fennkölt idézetekkel volt tele az egész könyv! :-) Míg a klasszikus verziónál el nem tudtam volna képzelni, hogy az égből jövő, szinte plátói szerelem kézzel fogható is lehet közöttük, szinte nem is e világi volt, itt teljesen egyértelműen érezhető volt, hogy testileg is vonzódnak egymáshoz, nem is kicsit. Ha a szövegkörnyezet és a nyilvánvaló korbehatárolás nem lett volna, akár két mai szerelmespárnak is el tudtam volna képzelni őket.

Kellemes, olvasmányos, szórakoztató kis könyv!

Mint mondtam, egészen a végéig reménykedtem, bárcsak valami csoda folytán másképp végződne...

Nagyon cuki kis történet ez egy cicáról. Biztos vagyok benne, hogy minden állattartó különlegesnek tartja saját háziállatát. Ki ezért, ki azért. Nekem is volt 6 évig egy cicám, ráadásul az is fekete, és ő volt a világ legklasszabb cicusa. Ez már elég rég volt, és már nem is vagyok akkora macskarajongó, de ettől függetlenül szeretem az állatokról szóló könyveket. Ez a könyv szerintem a pálmát elsősorban a "macskabolondok"nál fogja vinni. :-)

Homér nem egy átlagos cica, már ha a testi "adottságait" vesszük. Születése után egyből elveszíti mindkét szemét. Az állatorvos ebben az állapotában hívja fel Gwent, aki híres hatalmas állatszeretetéről, nem utolsó sorban másik két cica is várja otthon, hátha befogadja harmadiknak a vak cicát. Első pillantásra beleszeret, így egyértelmű a döntése.

Mindenki sokkal inkább aggódik a cica testi épségéért, mint azt kéne, hiszen a kis állatban olyan, a természetesnél sokkal erősebb ösztönök fejlődnek ki fogyatékossága által, amelyek jól irányítják, segítik a mindennapokban.

Nem tagadom, sokszor összeszorult a torkom, különösen akkor, amikor a tragédia bekövetkeztekor nem lehetett tudni, mi van a cicákkal. Bár némiképp butaságnak hangzik, de sok felnőtt megirigyelhetné Homér akaraterejét. Ráadásul egy kis szeretetbomba a cicus. De ha arról van szó, hogy megvédje gazdáját, otthonát, akkor viszont, mint egy bivaly áll elébe a harcnak. :-)

A történet középpontjában Homér áll, de nagy szerepet kap (természetesen) a másik két macsek is, és Gwen szerelmi kalandjai is, amelyeket úgy éreztem, rendesen a macskák irányítanak.

Nem tagadhatom le, hogy sokszor meg lehet engem venni a szirupos, ömlengős történetekkel, de nekem ez a történet néhol egy picit túl nyálas volt már. (Sicc!!!) Azért mindenképpen örülök, hogy elolvashattam! Macskás barátaimnak pedig feltétlenül ajánlani fogom!

Azt a mindenit, de jó volt ez a könyv! Olyan kis jelentéktelennek tűnt, pedig micsoda fordulatokkal, izgalmakkal van tele!

Két szálon fut a történet, amit egyszerűen felfogni nem voltam képes, hogyan fog kapcsolódni egymáshoz.

Jonas magatehetetlen szerelme mellett virraszt éjjel-nappal a kórházban. Egy kényszeres emberről van szó, aki csak a lány mellett érzi biztonságban magát, mellette találta meg boldogságát az életben, vele ki tudna gyógyulni pszichés betegségéből. De a lány mozdulatlan, talán örökre ágyhoz kötött marad.

A másik szálon Eva és Henrik házassága igencsak kihűlőfélben van. Gyakorlatilag a párbeszéd is megszűnt közöttük, bár ez különösebben nem gyanús a nőnek. Amikor véletlen elszólásból kiderül, hogy megcsalja őt a férje, már késő. A nő észérvekkel próbál férjére hatni, mindent megtenne, hogy visszaszerezze a férfit, aki hajthatatlan, borítani akar mindent.

Henriktől egyébként végig felállt a szőr a hátamon gerinctelensége miatt. Egy piponya, málészájú, szerencsétlen alak.

Szóval a szálak teljes mértékben összegubancolódnak, az izgalom a tetőfokán. Ki kit szeret, ki kicsodán áll bosszút, és milyen módon? Akinek kell, annak lesz-e módja elmenekülni? Van-e esély a túlélésre? Eszméletlen gyorsaságban peregnek az események, tényleg szó szerint nem bírtam letenni a könyvet, az utcán gyalogolva is olvastam, amire még nem volt példa.

És a szálak tényleg összekapcsolódnak, de micsoda furfanggal, szenzációs csavarral...

Óriási élményt adott a könyv. A krimi meghatározás kicsit túlzás, mert a hagyományos értelemben vett "gyilkos, aki lelövi az áldozatát, aztán a rendőrség nyomoz és elkapja stb." nincs a történetben. Mind a tíz körmömet széjjelrágtam, nagyon klasszul használja fel az idegtépés hangulatát az írónő szinte minden pillanatban.

Aki nem olvasta el a fülszöveget, ne is tegye, ugyanis szerintem egy olyan kulcsfontosságú személy kilétét fedi fel benne, amely a könyv legalább egyharmadáig nem derülne ki. Persze így is van elég izgalom benne, de miért ne halmozzuk az élvezeteket!? :-)

Jamie Reidy számára a Notre Dame katolikus magánegyetem elvégzése és 3 év katonaság után egy valami számít: olyan állást találni, ahol dolgozni nem nagyon kell, viszont azt szépen honorálják!

Többfordulós felvételi eljárás után a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó cégénél, a Pfizernél nyer alkalmazást. Mindennapi munkáját az orvoslátogatás teszi ki, gyógyszerügynökként dolgozik. Feladata, hogy bizonyos termékeket reklámozzon, az általa meglátogatott orvosokat rávegye, hogy csakis a Pfizer termékeit írják fel betegeiknek.

Általánosságban egy ügynök célja a minél nagyobb arányú eladás. Jamie viszont tökéletesen meg van elégedve a középszerűséggel is.

Új ajtók nyílnak meg előtte a Viagra bevezetésével egy időben, illetve már a bevezetést megelőzően is. A kis kék gyógyszer beviszi a hisztériát az urológiai rendelőkbe, híre jóval megelőzi magát a szert. Jamie előtt is új lehetőségek állnak, akár az előléptetés is cél lehet már. Ismerősei, barátai előtt nagy tekintélyre tesz szert, valamiféle Viagra-gurunak gondolják.

A csúcson hagyja ott a céget, miután a rivális Eli Lillynél helyezkedik el. A könyv megírását egyértelműen nem nézték jó szemmel (vajon miért?), így onnan eltanácsolták.

Az mindvégig egyértelmű, hogy ez nem az ő "pályája". Nem is ezen a szakterületen találja meg számításait, a mai napig íróként él.

Öniróniával megspékelve rántja le a leplet a gyógyszeripar hátterében működő anyagi, hatalmi harcokról. Nem kíméli magát sem, amikor munkaundoritiszéről nyilatkozik.

Sikersztori az övé, bemutatja milyen módon manipulálta főnökeit, munkakörülményeit. Hihetetlen képessége volt az ott eltöltött évek alatt a jó helyezkedésre. Én igazából a gyógyszerárak meghatározásának hátteréről nem sokat tudtam meg, nem látom eltérőbben a gyógyszeripart, mint eddig. Mondjuk azt is hozzáteszem, hogy szerencsére nem is nagyon költök rájuk!

Szeretem a meséket! Nagyon sokszor olvasok gyermekeimnek is, és öröm nézni, amikor ragyog a szemük az élménytől. Hát most az én szemem ragyogott, de nagyon! Fülig ért a szám rendesen. Mert ez a mese nekem szólt. Én is szeretnék egy ilyen kertet, mint amilyen a Waverley család birtokában van. Szeretném, ha beszélnének hozzám a növények, az almafa dobálná rám a gyümölcseit, hogy egyem meg őket. Persze nem mindig szabad megbízni ebben az almafában, mert furfangos és néha picit önző is!

A Waverley családot mindig is valamiféle titok övezte. A város kezdettől fogva csodabogaraknak tekintette őket. Maguknak való, befelé forduló jellemük miatt nem egykönnyen építenek ki kapcsolatokat, főként ha párkapcsolatról van szó.

Claire és Sydney Waverley testvérek. Gyermekkorukban szerencsétlenségek, bizonyos életkörülmények halmozódásaként, folyományaként elkerülnek egymás mellől. A viszonyuk sem nevezhető békésnek, így nem is tartják hosszú évekig a kapcsolatot. Sydney igazából pont a Waverleyeknek tulajdonított furcsaságok elől menekül el, ő "normális" emberként akar élni, nem akarja elfogadni ezeket az önakaratukon kívül rájuk ruházott tulajdonságokat.

Claire marad a családi fészekben. Neki ez nyújtja a biztonságot, az egyensúlyt. Egy idő után magára marad a nagyszülői házban, amelynek része a titkokat, meglepetéseket rejtő kert. Claire leginkább itt található meg, többnyire a földön fekve, elmélkedés közben, vagy pedig a konyhában, amint a kertből összegyűjtött kincsekből készít szó szerint varázslatos, bár néha igencsak szokatlan étkeket.

Claire is kilóg a sorból, mint a felmenői, ennek ellenére tisztelik, megbecsülik, igénybe veszik partiszerviz szolgálatát, de ennél ne tovább!

Persze már itt is elég izgalmas volt számomra a történet, de hirtelen mindegyikük életében váratlan fordulat történik. Sydney hazatér, bár nem igazán önszántából, valójában menekül. De jó helyre viszi a szíve? Hiszen annak idején a családi fészekből is úgy futott el.

Ráadásként pedig a szomszédba egy bombajó pasi költözik, akinek nem biztos, hogy ellen lehet állni! Kitart a Waverleyekre jellemző zárkózottság, büszkeség, ridegség?

A két nővér újra ismerkedik, együtt dolgozzák fel az elmúlt éveket, a saját sérelmeiket próbálják elsimítani magukban, illetve egymással. Vajon sikerül? És a kertnek milyen szerepe van az egészben?

A képzelőerőmet nagyon finoman, mégis erőteljesen megmozgatta a történet. Én is végigsurrantam hajnalonta a harmatos füvön, az almafa folyamatosan követett az ágaival. Éreztem a gyógynövények illatát, szinte fájt, amikor felocsúdtam az álomból.

Engem teljesen elvarázsolt, levett a lábamról a történet. Én inkább szentimentálisabb olvasóknak ajánlanám. Férfi kezében nem nagyon tudom elképzelni, de ezt semmiképp nem degradáló értelemben írtam. Picit (jó, nagyon!) nőcis a könyv!

Megígértem magamnak, másoknak is, hogy a Brida után próbálkozom még Coelhoval. Mivel az számomra óriási csalódás volt, kissé félve nyúltam ehhez a könyvhöz. Azt is tudom, hogy véleményemmel nagyon nagy ellentáborba ütközöm, ettől függetlenül álláspontjukat abszolút tisztelem.

Maria egy gyönyörű, fiatal brazil lány, aki az élettől megcsömörlötten nekiindul a nagyvilágnak szerencsét próbálni. Többszöri sikertelen próbálkozás után a testéből kénytelen megélni. Minden vágya, hogy hazatérve Brazíliába, egy kis földre tegyen szert megszerzett "jövedelméből".

"Hivatásából" adódóan sok férfival találkozik, viszonylag közönyösen áll a dologhoz. Életbölcsességekkel, filozofálgatásokkal próbálja lelkiismeretét elrejteni. Valójában a szerelmet keresi, azt a férfit, akinek gyermeket szülhet, akivel tiszta érzelmeket cserélhetnek egymással. Ez az adott helyzetben nyilván nem egyszerű.

Ahogy haladunk előre a történetben, a fülledt erotika is egyre erőteljesebb, néhol egészen zavarba ejtő.

Vajon Maria megtalálja-e az élet értelmét? Fel tudja adni ezt a fajta pénzkereseti lehetőséget? Mert ez alapvető lenne, hogy megtalálja a boldogságot.

Gondolkodtam sokat (már hogyha ezen egyáltalán kell gondolkodni), hogy mi célból írhatta Coelho ezt a könyvet? Sokszor úgy éreztem, hogy magát a prostitúciót emeli piedesztálra. Többször, visszatérően említi szent hivatásnak is.

Magával Mária sorsával viszonylag tudtam azonosulni, de akkor sem tudom elfogadni ezt a foglalkozást végső megoldásként. Nem tette szimpatikussá számomra a szerző a prostitúciót, pedig általában tényleg azt éreztem, hogy ez a célja.

Lehet, hogy sok helyütt félreértelmezem az írásait, valójában a legtöbbször nem is értem őt. Egyik mondata üti a másikat, így a szereplőké is.

A Brida után mindenképpen előrelépés volt, de azt hiszem, itt feladom!

Sajnos végérvényesen be kell látnom, hogy Coelho írásai nem nekem valóak. Idegesítenek, zavarnak! Szerintem rettentő sok butaságot hord össze! (most aztán jöhet a feketeleves...) :-)