Nemcsak azért írok egy posztban erről a két mesekönyvről, mert ugyanannak a kiadónak a gondozásában jelentek meg, hanem azért is, mert otthon ezek most össze vannak nőve. Mindkét gyermekem megtalálta bennük a korosztályának megfelelő mesekönyvet, úgyhogy esténként ölre menő harc folyik, hogy kivel kezdjünk. Azon túl, hogy rendkívül igényes, szépen kivitelezett könyvekről van szó, a tartalom sem hagy kivetni valót maga után.

Rémusz bácsi egy kisfiúnak meséli el a történeteket, tanmeséket, amelyeknek szinte mindig a jószívű, ámde furfangos Nyúl a főszereplője. Folyamatosan menekül az erdőben lakó vadállatok elől, és nem győz különböző fondorlatokat kieszelni megviccelésük érdekében.
7 mese található a kötetben, pont egy-egy estére valóak, aztán lehet újrakezdeni. Mi talán a harmadiknál tartunk... mármint újrakezdésben. :)
Bizton állíthatom, hogy nem csak gyermekeimnek szerez örömöt az olvasása, én is nagyon élvezem őket. A mostani kiadást Varró Zsuzsa fordította és Csics Emese rajzai díszítik.

Bájos, kedves, megnyerő kis borító, amelybe első látásra beleszerettem. Nyolc különálló mese alkotja a kötetet, amelyekben van hisztis busz, lusta teherautó, gyáva tűzoltóautó... Emberi, kisgyermeki tulajdonságokkal vannak felruházva ezek a járművek, és mind-mind tanítja ezeket a csöppségeket a bátorságra, jóságra, kitartásra.
A mesék nem túl hosszúak, pont megfelelőek arra, hogy egy ilyen korú gyermek figyelmét fenntartsák.
A kötetet rendkívül kedves rajzokkal Janka Tamara és Neuburger-Kohánszky Kinga illusztrálta.
Mindkét könyvben nagyon tanulságos mesék vannak, ez külön öröm volt számomra ebben a mai világban. Nagyon remélem, hogy minél tovább ki tudom tolni a meseolvasás időszakát, mert közhelyesen hangzik ugyan, de nagyon fontos!
A mesekönyvek a Ciceró Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben.
Megjegyzés küldése