Erika
Ó, mit is írjak erről a könyvről? Rettentő szélsőséges érzelmek kavarognak bennem vele kapcsolatban. Mindamellett, hogy végig rettentően bosszantott, a főszereplő kimondottan irritált, leginkább szörnyen butuska könyvnek mondanám, mégsem tudtam letenni és várom, hogy olvashassam a folytatást. Szóval nem nagyon tudok értékelni, írok picit a tartalomról. :D

Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy a múltban vagy a jövőben járunk-e? Fülszöveget nem szoktam olvasni, így nem tudom, onnan vajon kiderült-e volna? Mindegy is, mert amikor utaltak rá, hogy a III. világháború után járunk, onnantól egyértelmű volt. :D

America egy olyan világban él, ahol kasztrendszer működik. Egytől nyolcasig vannak besorolva az emberek. A legmagasabb szintűek az egyesek, akik igazán kiváltságos helyzetben vannak minden tekintetben. Nem érzik hiányát pénznek, elismerésnek, megbecsülésnek. A lány az ötösben él családjával, ami egy középszintnek felel meg, bár előfordul időnként, hogy éheznek. Boldogságuk azonban viszonylag felhőtlen, békés, összetartó családról van szó, a lányt pedig még a szerelem is megtalálja. Igaz, hogy a választott fiú egy alsóbb kaszt tagja, de ez egy ideig nem gördít akadályt kettejük közé.

Aztán egy napon megkapja a lány az értesítést, hogy módjában áll indulni a nagy Párválasztón, amelynek a nyertese 35 lány közül kerül ki a verseny végén. A nyertes jutalma, hogy a herceg felesége lehet, később pedig királynő. A tét nem kicsi, így az ország összes érintett leánya teljes izgalomban van, a siker érdekében sokan bármit képesek lennének megtenni. America anyja is ebben látja a nagy lehetőséget, mivel a verseny által a család is felemelkedhet, győzelem esetén pedig garantált a jobb élet. Viszont a lány szerelmes és eszében sincs indulni ezen a versenyen. Különben is, a herceg egy sznob fajankó. Gondolja ezt mindaddig, amíg meg nem ismerkedik vele, mivel anyja és szerelme nyomására mégis beadja a jelentkezését és be is válogatják a 35 kitüntetett lány közé.

Akad ezek között a lányok között mindenféle, kedves, fúria, visszahúzódó, hisztis, na meg eleve, hogy ennyi nő együtt... tudjuk. A versengés, a féltékenység kihoz belőlük jót és rosszat is egyaránt, de a cél mindenkinél ugyanaz, a herceg keze. Vagy nem mindenkinek? Van, akinek csak a korona jár az eszében? A csillogás, a pompa, amiben részük van, nem mindenki számára tart hosszú ideig, hiszen időről-időre lemorzsolódnak. A cél, hogy a végén három lány maradjon, az Elit, akik közül végül választ a herceg. A csillogásba sokszor belerondítanak a felkelők, akik időről időre betörnek a palotába, ahol rombolnak, törnek-zúznak, időnként gyilkolnak, így a lányok biztonsága sem teljes. De vajon itt is, mint általában a mesékben, elnyerheti a jó a jutalmát?

Mindvégig mintha gyermekkorom nagy kedvencei közül, a csehszlovák mesefilmek közül néztem volna egyet. És itt jöttem rá, hogy mi a problémám. Kinőttem belőle, pedig amúgy meg nagyon szeretem a mesék világát. Tinilányoknak ez szerintem szuper könyv. Ettől függetlenül most már tényleg nagyon-nagyon érdekel, mi a folytatás. És hát persze, hogy a hercegnek drukkolok!!! :D

3,5/5

GABO Kiadó, 2013
Fordította: Gázsity Mila
Eredeti cím: The Selection
359 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése