Én kész vagyok ettől a könyvtől! Azaz odáig vagyok, imádom! Ilyen tömény hülyeséget, ami az abszolút abszurditáson alapszik... Hangosan röhögtem a járműveken, nem hittem el, amit olvasok. Az is lehet, hogy egyből elölről kezdem. :D
Nem elég, hogy a történet valami elképesztően eszement, ott vannak még a szereplők is, akikből egyet sem tudnék a saját kútfőmből kreálni, de itt számtalan lehetetlenebbnél lehetetlenebb figura vonul fel.
Nem is tudom, hogy össze tudok-e itt rakni valamit a történetből? :D Mondjuk nem is lenne sok értelme. Ha azt mondom, hogy a kiindulási pont a johannesburgi Soweto, ahonnan a főszereplő latrinapucoló lány származik, aki egyébként analfabéta is, a végső helyszín pedig Svédország, közte pedig van minden, többek között egy, a dokumentációkban sehol sem szereplő, azaz nem is létező atombomba, amit mégis ide-oda kell hurcolászni a világban, közben vigyázni, fel ne robbanjon, legalábbis ne legyünk cirka 50 km-es körzeten belül. Aztán itt vannak az ikrek, Holger és Holger, akik közül az egyik szintén nem létezik, mégis fontos szerepe van a történetben. Akárcsak az apjuknak, aki mérhetetlen módon szeretne a királlyal találkozni és annak kegyeibe férkőzni, de utána viszont már nagyon-nagyon utálja, és azért szeretne vele találkozni, hogy ezt megmondja neki. Aztán meg kéne békíteni a Moszad ügynököket is, vagy eltűnni előlük, a CIA-s pasit pedig valahogy megnyugtatni.
Közben pedig az országok között (pl. Kína, Izrael, Svédország, Dél-Afrika) éleződik a helyzet, amit szintén meg kell oldania a díszes társaságnak. Az analfabéta lány pedig közben két könyvtárat is "megtanul", így aztán profin tolmácsol kínaiul, tökéletesen old meg magas szintű matematikai egyenleteket, metafizikai problémákat. Mert azért egy atombombával való utazáshoz ezekre mindenképpen szükség van. :D
Még egyszer írjam, hogy számomra ez egy tökéletes könyv volt, fergeteges abszurd humorral? És azt olvasom az értékelésekben, hogy az előző még ennél is jobb???
Én amúgy minden teketória nélkül odaadnám Tarantino kezébe a forgatókönyvet!
5/5*
Athenaeum Kiadó, 2013
Fordította: Kúnos László
Eredeti cím: Analfabeten som kunde räkna
430 oldal