Erika
De jó volt, hogy nem kellett sokat várni egy újabb Picoult könyvre. Ahogy a kezembe került, félre is dobtam az aktuális olvasmányt, egy percet sem akartam várni. :-)

A téma most nem volt olyan nagy újdonság, mivel az előző könyve, A tizedik kör is e körül a téma körül forog. A szexuális erőszakot tovább boncolgatja, nyilván picit más aspektusból.

Jack az új élet reményében érkezik Salem Fallsba. Nemrég szabadult a börtönből, ahová szexuális erőszak miatt zárták be több hónapra.

Ugye a Picoult írásait ismerők nem feltétlenül dőlnek be a szimpátiának, sem annak, hogy a főszereplő váltig állítja, teljesen ártatlanul ítélték el.

Itt is ez a helyzet, hiszen Jack az első pillanattól kezdve jókora rokonszenvet ébreszt bennünk, és az ő szemszögéből tudhatjuk azt is, hogy semmiféle erőszakot nem követett el, alaptalanul vádolták meg, majd csukták le.

Ezt igazolja az is, hogy nem sunyiskodik, egyből jelentkezik a helyi rendőrségen, hiszen kötelessége ott megjelenni.

Hamar híre megy a kisvárosban, hogy ki és milyen múlttal érkezett közéjük, és hát milyenek az emberek, egyből ítélkezni kezdenek, szó sem lehet róla, hogy befogadják. Az apák hét lakat alatt őrzik lányaikat, kijárási tilalom lép életbe.

Mindennapos küzdelem kezdődik Jack számára, illetve folytatódik, mert egyre inkább megismerhetjük a korábbi vádak körülményeit is, és hát az elmúlt időszak nem a nyugalomról szólt.

Ő mindent megtesz, esélye lenne egy normális szerelmi élet kialakulására is, de egyre inkább, a végletekig elharapóznak az indulatok.

És akkor bekövetkezik, ami már az első sorok óta ott van a levegőben, szinte pattanásig feszülnek az idegek attól, hogy mikor történik meg.

Salem Fallsban megerőszakolnak egy fiatal lányt. Az áldozat és a többi tanú elmondása alapján Jack az elkövető.

Kezdhetjük rágni a körmünket, a szokásos Jodis okfejtések, ellenvélemények, különböző álláspontok.

Én mindvégig Jack mellett álltam, de résen voltam, mert tudom, hogy Jodi mindig tartogat valami meglepetést a végére (is), ami aztán totál átforgat mindent, és addig elképzelni sem tudtuk azt a verziót.

Szép kis gyűjteményem van már a könyveiből, és nagyon remélem, hogy ez még mindig gyarapodni fog a jövőben.

5/5

Athenaeum Kiadó, 2018
Fordította: Babits Péter
Eredeti cím: Salem Falls
496 oldal
Erika
O'Ferrelltől ezt olvastam legutóbb, és ott sem csalódtam. Ahogy most sem!

Fantasztikus családregény egy ír családról, akik küzdenek a hőhullámmal az 1976-os londoni hőségben. Teljesen átlagos emberek, hétköznapok, mégis egyből beleveszünk az első oldalak után.

Tehát belecsöppenünk ennek az átlagosnak tűnő családnak az életébe, ahol tulajdonképpen nem történik semmi extra. Mindenkinek megvan a maga kis titka, mindennapos, unalmas, kevésbé unalmas történései, de ennyi.

Amikor azonban Robert, a családfő minden előzmény nélkül eltűnik, a család kénytelen feladni egy időre a saját kis megszokott életét, egybegyűlni, és akciótervet készíteni, hogyan találják meg a férfit.

Tehát a testvérek ismét összejönnek a hajdani családi fészekben, és kezdetét veszi a múlt boncolása, sérelmek mélyről való elbányászása. Hárman vannak, mindhárman teljesen különböző karakterek. 

Michael Francis házassága romokban hever, maga sem tudja, mit hoz számára a jövő. Monicának sem fenékig tejfel az élete. Férjével és nevelt gyermekeivel nehezen találja meg a hangot, valamiféle mártírként, kívülállóként tengeti napjait abban a "családban". Boldognak semmiképp nem nevezhető ő sem. És a harmadik, legkisebb lánytestvér, Aoife, a család feketebáránya, aki születésétől fogva megbontotta a harmóniát a családban, na hát nála is lenne mit rendbe hozni. Bár talán még ő a legfelszabadultabb, legmegnyugtatóbb jellem az egész bagázsban. Hiába megy ellene minden elvárásnak, mégis szimpatikus, hogy kitart ezek mellett. Nem mellesleg magas intelligenciája ellenére majdhogynem analfabéta.

Természetesen a fő cél, megtalálni Robertet, de itt sokkal fontosabb dolgok is történnek. O'Ferrell szép lassan bontogatja le a héjakat a szereplők karakteréről, egyre mélyebbre ásunk a jellemek tekintetében. És ezt nagyon érdekesen, izgalmasan csinálja!

Nagyon-nagyon tudtam szeretni Michael Francis-t és Aoife-t is, és nagyon tudtam utálni Monicát. Nagyon kifinomultan irányítja az érzelmeket, a szálakat, nem is sejtjük, milyen folyamatok zajlanak, csak a végeredménynél kapkodjuk a fejünket.

Olyan az egész, mint egy jó kis terápia, a szereplőknek és nekünk is. Szépen vezet rá mindenkit arra, hogy a jelen tökéletes letükröződése a múltnak. Éppen ezért is fontos, hogy feltárják a múltat. Mindegyikük, mert mindenkinél akadnak elvarratlan szálak. És a végére szép lassan összeáll az összes mozaikdarabka.

Nagy könnyedséggel, olvasmányosan ír, legyen az humor vagy mélyszántású történet. Árad könyveiből a profizmus és az írás szeretete.

5/5

GABO, 2018
Fordította: Komló Zoltán
Eredeti cím: Instructions for a Heathwave
400 oldal

Erika
Hűha! Egyelőre sokkhatás alatt állok. Nem tudom, hogy anyaként el kellett-e olvasnom ezt a könyvet, mert az egyébként is meglévő paráim csak felerősödtek, megsokasodtak.

Nem tudom, mi az egészséges féltés. Szerintem olyan nincs is. Ahogy megszületik egy gyermek, onnantól kezdve akarva akaratlanul az ember agyában cikáznak hülye gondolatok afelől, hogy mik történhetnek meg a gyermekével. De nyilván nem élhetjük ennek a fényében a mindennapjainkat. Valahogy bízni kell a legjobban!

Sajnos a téma jó pár éve eléggé aktuális, főként az Egyesület Államokat értve ez alatt. Úgy tűnik, hogy az iskolai lövöldözés már velejárója a mindennapoknak. A megelőzés érdekében tett erőfeszítések úgy tűnik, nem elegendőek. És a megelőzésen nem is feltétlenül azt értem, hogy időben észrevegyék az iskolába fegyverrel érkező diákokat, hanem a jóval előtte történt dolgokra gondolok. Úgy mint családi háttér, szülői gondoskodás, biztonságos otthon. Mert talán minden innen indul ki.

Zach Taylor élete egy pillanat alatt megváltozik, amikor egy ámokfutó az ő iskolájukban kezd el lövöldözni. Bár túléli, élete innentől kezdve teljes fordulatot vesz. Kinek ne venne???

Tizenkilenc áldozata van a lövöldözőnek, és ezeknek az áldozatoknak a családja mind-mind összeroppan, az élet kilátástalanná válik. Hogyan lehet ezt túlélni a túlélőknek, a hozzátartozóknak.

Zach családja is érintett a tragédiában, de ez a kisfiú - hiába, hogy ő is átélte az egész borzalmat - egyszerűen nem érti a helyzetet, nem fogja fel, hogy mennyiben érinti a családját a veszteség. Csak azt látja, hogy anya eszét vesztette, apja fásult, senki sem foglalkozik vele, bárhogy próbálja magára vonni a figyelmet. Eleinte még úgy gondolja, hogy ez az egész a javukra válhat, hiszen a tragédia előtt folyamatos veszekedés volt otthon, neki sem hagytak békét, viszont most itt az ideje, hogy minden helyreálljon. Pedig dehogy!

Apránként, lassacskán ébred rá a maga kis világában, hogy itt nagy baj lehet. Ő a maga kis fantasztikus módján próbálja feldolgozni a helyzetet. Különböző színű lapokat ragasztgat az új búvóhelyén a falra, ezek fejezik ki az egyes érzelmeket, amiket átél. Egyenként, különválasztva próbálja őket értelmezni, megérteni.

Ez a kisfiú hihetetlen édes és okos. A szívem szorult el, ahogy próbálja felhívni magára a szülei figyelmét, de mint a falra hányt borsó. Teljesen érthető ez az állapot a szülőknél is, mégis a szívem szakadt meg, olyan kedvesen próbál közeledni, végül pedig mindig egyedül marad a feldolgozatlan gondolatokkal.

Saját kis módszertant dolgoz ki arra, hogy helyrehozza a helyrehozhatatlant. Ez a hétéves kisfiú az, aki sajátos terápiát alkalmaz a családján, és ha ezekre a kezdeményezésekre nincsen a körülményekhez képest pozitív válasz, akkor megette a fene. :(

Az a legszörnyűbb az egészben, hogy ez bármelyik nap megtörténhet bárkivel. Isten óvja az érintetteket! De ezzel foglalkozni muszáj! Valós jelenség, semmi túlzó nem volt a történetben, épp ezért is rázott meg nagyon.

5/5

Athenaeum Kiadó, 2018
Fordította: Tábori Zoltán
Eredeti cím: Only Child
352 oldal