Erika
Jaj, hát ez nagyon cuki volt!

Nem mondom, hogy őrült okos lettem állattartás terén, mert nem is erről szól a könyv, de felüdülés volt ezt a lelkesedéssel, állatok iránt való szeretettel teli pici könyvecskét olvasni.

Mindig is szerettem a teheneket, bár fővárosi születésűként csak gyermekkoromban, vakációk idején kerültem hozzájuk viszonylag közelebbi viszonyba.

Vas megyében éltek a nagyszüleim, és kiskoromban szinte még az összes háznál volt mindenféle háziállat, kisebbektől kezdve az egészen nagyokig, mint például a tehenek. Döbbenetes gyermeki csodálattal néztem végig minden este, ahogy a főutcán hazahajtották őket, és mindegyik tudta, hova kell bemenniük. Ilyenkor persze az ámulattal vegyes félelemtől a házfalhoz lapultam, úgy próbáltam vizsgálgatni, hogy valóban a mienk jött-e meg? De sosem volt tévedés.

Nekem ennyiben ki is merül a tehenekkel kapcsolatos tapasztalatom, de ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy minden egyed teljesen más, egyedi természetük van, érzéseik, hangulataik befolyásolják mindennapjaikat. Megdöntötte azt az elméletemet, hogy a tehenek bár cukik, ettől függetlenül néma (néhanapján egy-egy bőgéssel fűszerezve), unalmas bambaságban töltik hétköznapjaikat.

Sok, nevén nevezett példányról tudhatunk meg érdekes történetet, érezve gazdájuk mérhetetlen szeretetét irántuk. De nemcsak tehenek élnek ezen a farmon. Disznók, tyúkok, bárányok, és róluk is akad egy-két nagyon édes történet.

Nem tudom, mi ihlette a szerzőt, mert mint fentebb említettem, az állattartásról, annak tudományosabb részét egyáltalán nem érinti, inkább csak kiragadott személyes élményekről, egy-egy példányhoz való erősebb ragaszkodásáról szól a könyv. Ilyen tekintetben bővebben is olvastam volna szórakoztatásképp több Riska Mariskáról is, vagy átcsaphattunk volna egy picit tudományosabba is. Így tényleg egy délután alatt "kivégezhető", nagyon aranyos kis élménygyűjteményben volt részem.

4/5

Gabo, 2019
Fordította: Zentai György
Eredeti cím: The Secret Life of Cows
160 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése