Nnnna! Végre! Végre megtudtuk, hogyan alakul az America-Maxon-Aspen szerelmi háromszög. Rég vártam ennyire kíváncsian egy történet végét, még akkor is, ha szinte az első fejezet első harmada óta sejtettem, mi lesz a végkimenetel, mégis érdekes volt végigkövetni azt a hepehupás utat, amit bejártak a szereplők.
Igazából olyan nagyon nagy óriási változás semmilyen fronton nem történik, ugyanúgy folyik tovább a verseny, immáron csak négyen vannak versenyben, köztük America egyik legnagyobb ellenfele is. Sokszor el is bizonytalanodik Maxon szerelmében, hiszen úgy tűnik, a másik lány iránt is nagyon gyengéd érzelmeket táplál. És természetesen ott van a közelben palotaőrként Aspen is, America ex(?) szerelme is, aki persze nem akar ex maradni, jóval inkább vissza szeretné szerezni a lány kegyeit.
A politikai helyzet is változatlan, továbbra is rendszeresen támadják a palotát az északiak és a déliek is, ezzel sokszor nagy veszélynek kitéve a királyi családot és a versenyben szereplő lányok életét is.
Ebben a fejezetben már sokkal több kimondott, kinyilvánított érzelem tör utat magának, az elvárásokkal ellentétben a lányok is empatikusabbak lesznek egymással, mert hát az előzőekben megszokhattuk, hogy volt egy pár ereszd el a hajam jellegű összecsapás köztük. De hát, ahol sok nő van egy helyen egyszerre... Nem kell ehhez feltétlenül egy utópisztikus világba elutaznunk. :D Na de vissza a témához!
Nagyon nagy változáson esik át mindegyik szereplő, főként America. A gőgös, büszke lányból átváltozik egy önzetlen, érzelemdús fiatal hölggyé, aki egyre jobban kiismeri azt a világot, amibe belecsöppent, és amire kezdetben egyáltalán nem is vágyott. Most már viszont annál inkább, de ugye ott a végszó, amit mégiscsak a herceg fog kimondani.
A végén pedig minden összekavarodik, a kártyavár összedőlni látszik, és minden elméletünk is vele együtt. És csak rághatjuk a körmünket az utolsó lapig.
Nem volt titok az előző részeknél sem, hogy én Maxonnak szurkoltam, aztán, hogy örömöm teljes volt-e vagy sem... hát persze, hogy nem árulom el!!! A három kötet közül egyértelműen ez tetszett a legjobban.
4/5
Gabo Kiadó, 2014
Fordította: Gázsity Mila
Eredeti cím: The One
345 oldal
Megjegyzés küldése